Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)

Angyal Endre: A Dunántúli Szemle évei (Adalékok Pável Ágoston pályaképéhez)

Folyóiratát Pavel Ágoston nemcsak a Dunántúl-kutatás, hanem a magyar—délszláv művelődési kapcsolatok orgánumának is szánta. Pavel saját szlavisztikai munkásságáról már volt alkalmunk másutt írni,

6 most ezért csak arra szeretnénk utalni, mint igyekezett a nehéz háborús években, a fasiszta uszítás és nacionalista gyűlölködés korszakában is a délszláv — elsősorban szlovén és horvát — kapcsolatokat fenntartani. A Szemle 1943. évfolyamában például az akkor Magyarországhoz tartozó Hársligeten élő fiatal szlovén költő, Rudolf Branko négy szlovén Petőlfi-tf ordítását közli, meleghangú bevezetés keretében. (DSz X, 323—326.) Nagy költőnk szlovén recepciójának ezzel újabb, igen jelentős fejezetét kezdeményezi a szerkesztő és szervező Pavel. Ö biztatja Fodor Henriket is a délszláv dolgokkal való foglalkozásra, s valóban, az eddig a Szemle hasábjain inkább dunántúli históriai problémákat feldolgozó ifjú tudós 1944-ben horvát vonatkozású cikkel jelentkezik újra: Josip Horvát művelődéstörténeti munkájának (Kultúra Hrvata kroz hiljadu godina) magvas ismertetésével. (DSz XI, 153—155.) Az 1941. évi tragikus események következtében nemcsak szlovén költők, papok, pedagógusok, hanem tudósok is kerültek Magyarországra, így a kitűnő néprajz-kutató és szláv filológus Vilko Novak. Novak és Pavel barátsága a magyar—szlovén tudományos és művelődési kapcsolatoknak egyik emberileg is nagyon szép fejezete. Már régebbről ismerték egymást. Kezünkbe került például — Simonne Pavel Judit jóvoltából — az a levél, amelyet Novak 1939. november 21-én küldött Szombathelyre. Novak akkor a szlovéniai Kranjban, ebben a mélabús (hangulatú, a nagy íRreseren sírját őrző városkában volt gimnáziumi tanár. Készülő Madách-íordításáról (Novak és Tine Deboljaik a Tragédia szlovén tollmácsolói !) és iiroldlallmii problémáikról ír Paivdlnak. A megszólítás pedig „Dragi prijatelj" (Kedves barátom). Pavel a magyar tanügyi hatóságok által Zentára helyezett — azt is mondhatnók: száműzött — Novakot a Szemle dolgozótársának is megnyerte. Az 1944. évfolyamban a szlovén tudós ismerteti Kardos László könyvét az Őrség népi táplálkozásáról (DSz XI, 74—75.) Szlovén barátjának nemcsak tudományos, hanem emberi szempontból is segíteni akart, ezért elküldte őt Budapestre, Веке Ödönhöz. 1943. december 15-én kelt lapjában Веке maga ír erről a találkozásról és terveikről: „Nagyon örültem, hogy elküldted hozzám Nóvák kollégát, örülök mindig, ha törekvő, idealista emberekkel ismerkedem meg. . . Ennek a Nováknak jó volna a Múzeum-könyvtárba kerülnie. Olt szükség volna szlavistára, s egészségi állapota is olyan, hogy nem tesz neki jót a tanítás. Viskivel majd beszélek alkalomadtán ügyében, de jó lenne, ha Te is írnál neki és más befolyásos embernek, s információt adnál róla. Itt szépen tudna dolgozni." 1944. március 9-én kelt lapjában is említi Веке Novakot, ezzel a megjegyzéssel: „ ... az olyan derék embert mindenképpen támogatni kell". Sajnos, Веке és Pavel terveit a tíz nap múlva bekövetkező német megszállás keresztülhúzta. Most már Magyarország is osztozott Jugoszlávia sorsában ... Szerencsére -Nováknak sikerült átvészelnie a nehéz hónapokat, s visszajutnia hazájába, ahol most a ljubljanai egyetemen a néprajz professzora s Pavel emlékének egyik igen hűséges őrzője. Nem tartozott a Szemle munkatársai közé, de 1940-ben járt Pavelnál France Stelè ljubljanai professzor, aki éppen most ünnepli 80. születésnapját, s aki kétségtelenül a XX. század legnagyobb szlovén művészettörténésze. Amikor 1941-iben a fasiszták lerohanták Szlovéniát, Stelè az olaszok-megszállta részre, a „provincia di Lubiana"-ba került. Pavel is, a művészettörténész Bogyay Tamás is szinte lázasan keresték-kutatták, mi lett szlovén tudós-barátjukkal. Bogyay, aki sokat foglalkozott a Muravidék, első405