Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)

Angyal Endre: A Dunántúli Szemle évei (Adalékok Pável Ágoston pályaképéhez)

soriban Bántornya és Domonkosfa középkori műemlékeivel, különösen szerette volna újra felvenni a kapcsolatot Stelèvel. 1941. december 4-én ezt írja Pavelnak: „Nem tudod, mi van Stelèvel? Egy lapot írtaim neki, de sem feleletet nem kaptam, sem a lap nem jött vissza. Szeretném, ha a bántornyai dolgot kihozhatnánk. Nálam ugyan megvan az anyag, de nélküle nem akaróim megcsinálni, hiszen ő fedezte fel a képet magát." Alig egy hónappal később (Budapest, 1942. jan. 9.) már erről számolhat be Bogyay: „örömmel közlöm, hogy végre kaptam lapot Steletől. Azt írja: ,Ich bin etwas krank gewesen, ist aber alles wieder gut'. A bántornyai cikket feibruárban, a félévi szünetben megcsinálja." A háború miatt aztán mégis Bogyayra maradt a bántornyai donátor-kép feldolgozása, de ez már nem a Szemlében jelent meg. Stelè és kollégái hősies elszántsággal fenntartották az olaszok-megszállta Ljubljanában a szlovén egyetemi és tudo/mányos életet — ez azért is sikerülhetett, mert az olaszok nem bántak olyan brutális módon a megszállt területek kulturális intézményeivel, mint a németek Cseh- és Lengyelországban! — de az már lehetőségein felül volt, hogy egy magyar folyóiratban cikket helyezzen el. Nagyon érdekes a muzeológus Bajko Lozar Pavelhoz intézett levele. (Ljubljana, 1943. jiúl. 16.) Idézzünk belőle néhány mondatot, mert kiderül, mint igyekezett tudósunk még 1943-ban is a Szemle szlovén kapcsolatait fenntartani, sőt elmélyíteni: „Ich benütze diese Gelegenheit zur Klärung des Standes des Tausohverkehrs zwischen dem Etnolog unseres Ethnographischen Museums und Ihrer Zeitschrift. Wir haben schon lange von Ihnen nichts erhalten, so dass sich der Eindruck macht, dass Sie die Sendungen eingestellt haben. Wir sind bereit, Fehlendes nachzuliefern, wenn auch Ihrerseits der Wunsch besteht, mit uns noch weiterhin in Beziehungen zu stehen." (Magyar fordításban: „Felhasználom ezt az alkalmat, hogy tisztázzam a csereviszonyt etnográfiai múzeumunk Etnologja és az ön folyóirata közt. Már régóta nem kaptunk öntől semmit, így tehát az a benyomás keletkezhet, hogy ön beszüntette a küldeményeket. Készek vagyunk a hiányzó számok pótlására, ha önnél is fennáll a szándék, hogy velünk kapcsolatban maradjon.") .Nyilván nem iPaviel Ágostonon múlt, hogy a kapcsolat lideigtlenesen szünetelt, hanem á Michel szemináriumi rektoriéhoz hasonló körülményeken. Ljubljana és Szombathely kapcsolata még ennél is körülményesebb volt, hiszen minden küldeménynek hármas cenzúrán (olasz, német, magyar) kellett áthaladnia . . . Viszonylag könnyebb volt a kapcsolat azokkal a szlovén kutatókkal, akiket 1941 vihara magyar környezetbe sodort. Ezek — akárcsak az említett Ivan Jeric — többnyire katolikus papok, akiket azonban nem egyszer a szlovén-lakta vidékektől távolabb helyeznek el, kisebb egyházi funkciókban. Ilyen például Ivan Skafar káplán, aki 1942. szeptember 3-án és 6-án Karakóról, majd 1943. november 16-án Szepetnekről küld szlovén nyelvű leveleket, illetve lapokat Pavel címére. A szepetneki levélből kiderül, hogy Sikafar — aki maga is foglalkozott históriával — milyen lelkes olvasója volt a Dunántúli Szemlének. Idézzük ezért a levél néhány mondatát: „Ogromno dunántulske ledine ste preorali v teh desetih letih s svojo rcvijo. Spretno roko imate, da ste znali zbrati okrog nje tako ugleden krog sodelovalcev." (Magyar fordításban: „Ebben a tíz esztendőben ön óriási dunántúli ugarokat szántott fel folyóiratával. Szerencsés keze van, hogy a folyóirat köré a munkatársak olyan tekintélyes körét tudta összegyűjteni.") Levelezett Pavel Ágostonnal ezekben az években Ivan Zelko is, aki ma a Szlovén Tudományos Akadémia külső munkatársa és Szlovénia történeti földrajzának érdemes 406