Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)
Angyal Endre: A Dunántúli Szemle évei (Adalékok Pável Ágoston pályaképéhez)
megyéjükre, anyagi alapról pedig nem gondoskodna'k. iMiáír írtam, hogy miinidenik megyétől legalább ezer pengőt kell követelned. Mi az egy megyének?" Sajnos, a dunántúli megyék és városok nem nagyon lelkesedték a folyóirat megsegítésének gondolatáért. A Savaria Múzeum őrzi például Vas vármegye alispánjának 12. 171/1941. számú leiratát, amellyel „100, azaz egyszáz" pengőt utal ki a Dunántúli Szendének „törvényhatósági segély címén". Szombathely megyei város polgármestere pedig 1975/1941. szám alatt „véghatározatot" 'küld Pavelnalk, évi nyolcvan pengő kiutalásáról! Az „úri Magyarország" művelődéspolitikájának szoimorú dokumentumai ezek a leiratok iés határozatok: nemcsak (kettő aíkad belőtök! Az előfizetőik közül is voltak sokan, akik a (háborús éveikben cserbenhagyták a Dunántúli Szemle zászlaját. Sok a lemondólevél. 1941. december 9-én Jávor Fádéi ménfó'csanaki, december 2 1-én Sztojánovics Jenő dozmati plébános jelenti be, hogy visszalép az előfizetéstől, 1942. március 5-én Pfeifer József gelsei gyógyszenész, 10-én Barlay Ferenc őriimagyarósdi körjegyző teszi ugyanezt. Ezek megint osalk kiragadott példáik: sok, nagyon sok az ilyen lemondólevél. A kor és a társadalom igazi arcát azonban talán még ennél hívebben is megmutatják a gyászjelentéseik, amelyeket a dunántúli megyéikből Iküldltelk a iSzemle szeriœszto'ségének. Az egyik ilyen gyászjelentés Zalaegerszegen kelt, 1941. nov. 2il-én és „udvardi és básthi Dr. Udvardy Jenő m. Ikir. (kormányfőtanácsos, a zalaegerszegi ügyvédi kamara elniöikc, az egyházmegyei А. С (Actio Catholica) és a rk. egyházközség tanácsának tagja, Zalavármegye közigazgatási bizottságának és nemesi választmányának tagja, Zalaegerszeg megyei város ny. tiszti főügyésze, a zalaegerszegi Úri Kaszinó és a zalaegerszegi Munkás és 'Beitegsegélyző Egylet elnöke, a Vármegyei Bank és iTalkaiélkpénztár Bt. ügyésze és igazgatóságának tagja stb. stb." haláláról számol be. Valóságos szociológiai elemzést pótol egy ilyen parte-cédula: H or ihy-M agyarország keresztmetszetét mutatja be. Az anyagi alapot nyilván a Vármegyei Bank és Takarékpénztár Bt, biztosítja, de afféle „metafizikai dekorációként" ott van az Űri Kaszinó, és ami a legcsodálatosabb: a nemesi választmány. Micsoda anakronisztikus képződmény már 1941-ben is! II. és III. Sándor cár Oroszországában voltak ilyen „nemesi választmányok", az úgynevezett zemsztvo J k, s íme, Hortiliy-Magyarország még hetven-nyolcvan évvel később is ismerte ezt az intézményt! íme, a háttér, melyen Pavelnak dolgoznia, szerkesztenie, küzdenie kellett: néha talán kisebb-nagyobb megalkuvások árán is, de a célt, a dunántúli kultúra és tudomány fejlesztését soha el nem feledve. Mind a folyóirat számaiból, mind az iratanyagból kiderül, hogy Pavel a lapot nemcsak hely történeid orgánumnak, hanem a dunántúli kulturális öntudat emelését szolgáló publikációnak is szánta, s köziben arra is állandóan gondolt, hogy ablakot nyisson szomszéd népeink, elsősorban a délszlávok felé. Ez akkor, 1941—1944 közt talán a legnehezebb feladat volt, de látni fogjuk, hogy Pavel ennek is becsülettel igyekezett eleget tenni. A Dunántúl kultúrája, irodalma, művészete : ez ivolt Pavel .szerkesztői tevékenységének egyik sarkalatos pontja. Tervezi például a dunántúli költők antológiájának kiadását. Ebben az ügyiben több levelet is vált a pécsi Várikonyi Nándorral. 1940-ben azonban már éreznie kell, hogy nem minden terve sikerülhet. Várkonyinak 1940. június 10-én a többek között ezeket írja: „Egyszóval: tele vagyok tervekkel, de valahogyan úgy érzem, hogy csaik nagyon kevés fog közülük teljesedni. Az antológia anyagának végső összeállítására is még igen jó volna néhány napra összejönnünk. De érzem, hogy a 398
