Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)
Dömötör Sándor: Lakodalmi kalácsok Vas megyében
szerzetesek közvetítésével terjedt el és szoros kapcsolatban van a halottak tiszteletével. 33 Véleményünk szerint a perecforma is őrzi a kenyér „ősalakját", ma is élő „archetípusát" : a pépek és a lepények szájban kiformált és laposra nyomott gombóc-alakját, melynek a mindennapi életben ma is élő volta a lényeg „primitív" indokolása. 34 HÖFLER szerint a perecek nem gombócalakúak, hanem zárt és nyitott karika-formájúak. 35 Megfigyeléseink azonban mást mondanak. A lágy ,vagy aránylag kemény kenyeres kalácstészta a formáihatóság alapján két főtípusba sorolható. Az egyik főtípus kerek, lapos, korongalakú tészta — közepén esetleg lyukkal, vagy a lyukat helyettetsítő díszítéssel. Valószínűnek tartjuk, hogy a kalács ősi alakja, a még finomítatlan kenyér eredetileg keletlen, kemény, lepényszerű tésztából készült, amelyet hamuban, kövön, sütőlapon pirítottak, tartósítottak. A közepén levő lyuk felfűzésre és ily módon való szállításra szolgált. 36 A tészta minőségének javulása következtében az alaptulajdonságok is megváltoztak, a kenyér finomodása következtében a megszokott forma olyan alaki jeggyé változott, amelyekhez kultikus magyarázatok fűződtek, mert az eredeti magyarázat, a régi felépítmény, a lényeg primitív indokolása következtében kiveszett a tudatból, feleslegessé vált. A robenhauseni (svájci) neolit cölöpépítmény feltárása során megszenesedett állapotban lelt, kásás lisztből gyúrt és szabad tűzhely parazsában sütött lepényszerű kenyér tetejét barázdák díszítik, amelyeket még a sütés előtt mélyítettek bele 37 . Különféle lepények és pogácsák egészen napjainkig megőrizték ezt az ősközösségi kenyérformát és díszítését, bár ma ezek a formák már nem szükségszerűek sem a kenyér, sem a kalács készítésénél. 38 A kalácsok másik főtípusa szintén kerek, de nem tésztalapból, vagy gombócból,hanem egy vagy több rúdalakú tésztából készül. Gyakran találkozunk olyan rudakkal is, amelyeket nem hajlítanak be, vagy nem fűznek össze karikává, tehát annak ellenére, hogy a rúdalakú tésztából készített-formáit süteményt forma tekintetében önálló típusnak is tekinthetjük, fejlődés tekintetében mégsem tartjuk a kerek alakú kalácsoktól lényegében eltérő tí33 V. ö. Különösen a németalföldi perecformák változataival és a prehistorikus kar-, lábés nyakékekkel. Rajzukat 1. B. S.: i. h. — Ujabb monográfia H. KRONBERGER — FREUTZEN: Die alte Kunst der süssen Sachen. Backformen und Waffeleisen vergangener Jahrhunderte. Hamburg 1959., KARL V. SPIESS: Grundlinien einer Formen- und Gestaltenkunde der Gebildbrote. In: Die Sachgrüter der deutschen Volkskunde. Berlin 1934., A. WALZER: Typen alter Holzmodell für Gebäck und für Teige, die getrocknet werden. DER MUSEUMSFREUND aus Heimatmuseen und Sammlungen in Baden-Württemberg III. Stuttgart 1963. 18 — 57. p. M. WÄHREN: Getreidespeise und Brot als Militärverpflegung. BROT UND GEBÄCK XIII (1959). 145. p. 34 V. ö. W. v. STOKAR: Der Ursprung unserer Hausbrotes. Eine archäologische Betrachtung BROT UND GEBÄCK X (1956), 13. p., M. WÄHREN: Brot und Gebäck im Leben und Glauben der alten Ägypter. Bern 1963. 72. p. A. WALZER: Brothenken im Deutschen Brotmuseum in Ulm. DER MUSEUMSFREUND III. Stuttgart 1963. 13-18. p. - Érdekesen mutatják a Deutsches Brotmuseum in Ulm anyagából: 1. Crailsheimi (Württemberg) fayence henger alakú korsón a XVIII. század végéről. 2. Pékház díszesen faragott kemencekövén 1809-ből. 3. Délnémetországi pék v. molnár céhpecséten 1600 körül. 4. Franken községben levő pékház díszesen faragott utcai erkélysarok tartóoszlopán, mint a mesterség szimbóluma 1721-ből. 5. Délnémetországi faragott címeren a XVIII. századból, mint lisztes zsák megjelölésére szolgáló jelzés részlete. 6. Nürnbergi pék—molnár céh temetéseknél használt cégérén. (H. EISELEN múzeumigazgató közlései alapján.) 35 VISKI KÁROLY, Magyarság Néprajza I, 376. p. HÖFLER: Weichnachtsgebäcke. Wien 1905. 20-21. p. 36 A kalácsformák változatainak, elnevezéseinek és elterjedésüknek pontos és részletes feldolgozását nem tartottuk feladatunknak. Ez csupán szervezett gyűjtőgárda munkájának eredményeként készülhet el. V. ö. BARABÁS és társai: A Magyar Néprajzi Atlasz kérdőíve. Bp. 1958. III, 114. p. 37 ROSKA MÁRTON: AZ ősrégészet kézikönyve. Cluj —Kolozsvár 1927. II, 383. p. V. ö. MESSIKOMER H.: Die Pfahlbauten von Robeshausen. Zürich 1913., HÖFLER: i. m. 69 — 71. p., a karóra (oszlopra) tűzött kenyérről BERZE NAGY JÁNOS: Égigérő fa. Pécs 1958. 376. p. (2. jegyzet, 10. pótlás) 38 DÖMÖTÖR SÁNDOR: Kalács és kalinkó. Magyar Nyelvőr LXXXIV (1960), 216-220. p. 175
