Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)
Dömötör Sándor: Lakodalmi kalácsok Vas megyében
megyében is. A sütőipari technológia szerint megkülönböztetünk kevert, gyúrt, kelt,hájas, rétes, omlós, égetett, piskóta, burgonyás, mézes, pudding és más különleges technikával és különféle anyagokkal vegyített tésztákat, mint sütőipari alapanyagokat. Ezek közül a minket leginkább érdeklő kalács tésztája tkp. kelt tészta, amelynek jellemző anyaga a liszt, különféle ízesítőkkel. Általában 1 kg liszthez 10 dkg zsír vagy vaj, 10 deka cukor, 3 tojás, fél deka élesztő, fél 1 tej, kevéske só, esetleg citromhéj, mazsola stb. vegyítése szükséges. 26 A rómaiaknál a kalács nem volt még ilyen ízletesen készített tészta : csupán a liszt minősége különbözött a kenyér készítéséhez használt lisztétől. Az előkelőségek számára szemelt búzából és a korpától megtisztított lisztből készült a legfehérebb kenyér (panis siligeneus), a középkori „első cipó". Még az előkelők számára is ritkán elérhető étel volt a jóval kisebb simila (zsemlye), amely ma mindenki számára könnyen hozzáférhető étel. Náluk ünnepi, áldozati étel volt, amellyel MÁTYUS diaetetikája szerint ,,a gazdagok éltek mint kenyérrel" — vagyis bőven, mint az istenek az ünnepi áldozatok alkalmával. A jóízű „közkenyér" (panis cibarius, secundarius, domes ticus) az első cipóval ellentétben elegyes, vegyes magvakból őrölt fehérlisztből készült. (MÁTYUS szerint a földesúri udvarokban a középkor folyamán ez volt a „második cipó.") A rabszolgák részére készült kenyérben (panisconfusaneus) minden szemét benne maradt. 27 MÁTYUS ISTVÁN írja a XVIII. század végén, hogy „a Régieknél annyi nemeit olvassuk a kenyereknek, hogy Lexicon kellene azoknak is eléadására".BÁTKYZsiGMOND megfigyelése szerint a kalácsok — ezek a finomított kenyerek — ünnepi alkalmakra, keresztelőre, halotti torra, karácsonyra, húsvétra, farsangra készülnek, s az alkalmakhoz mérten különféle formájúak és méretűek. 28 Sorkitótfaluban kézfogó alkalmával a bor mellé perecet tettek. Feltehető, hogy a perecforma a kézfogással is összefügg, a gesztusnak mintegy tárgyiasított formája. 29 Az egyszerű termékenységi varázslástól kezdve a legmisztikusabb vallásos áldozatig igen sok vallásos ritus alakította a hagyományosan kerek kenyérformákat perecfor mává. Az ókori Előázsia felől áramlottak a kenyérhez és a kalácshoz kapcsolódó ősközösségi eredetű ismeretek, mint vallásos indítékok a Földközi tenger környékére, hol gall és germán elemekkel keveredve kalandozták be évszázadokon át egész Európát, innen pedig az egész világot. 30 A kenyér- és kalácsalakok — mint már említettük — többszörösen hatottak és visszahatottak egymásra, azonban formáikból ma is kielemezhető az ősközösségi mag, az emberrel együtt állandóan fejlődő-formálódó társadalmi bázis. 31 Az ünnepi sütemények változatos formái, bizonyos alkalmakkor következetesen ismétlődő alakjai régóta foglalkoztatják az entográfiát. 32 MAX HÖFLER kora tudományos szemléletével tisztázta is e formák eredetének kérdését, s alapvető, természettudományos szemléletű eredményeit csupán módosíthatjuk, de le nem vethetjük. HÖFLER kultikus indokolásait viszont élesen el kell különítenünk azoktól az empirikus ismeretektől, amelyeknek észlelési bázisai, alanyai és tárgyai ősidők óta lényegükben változatlan tartozékai az emberi életnek. HÖFLER szerint a tésztából sütött perec tkp. a halott díszítésére szolgáló, értékes fémből készített karperecet helyettesíti csupán, nem elemi alapforma, tehát az emberi történelem egészéhez viszonyítva igen kései kulturális termék. Nyugaton olasz földről latin 26 SOMOGYINÉ: I. ni. 210. ,216. p. 27 K. MÁTYUS J. : Ó és új diaetetica. Posony 1787. 96—99. p. V. ö. Елен, A. : TU. Wörterbuch der römischen Altherthümer. Paris— Leipzig 1862. 442—443. p. 28 Magyarság Néprajza I, 101. 29 MÁRTON: i. m. 65. p. 30 Cs. SEBESTYÉN: i. m. 165 — 167. p. 31 DÖMÖTÖR SÁNDOR: Néprajzi kutatásunk alapkérdései. Ethn. LXXII (1961), 86—99. p. 32 B. S. (Beluleszkó Sándor) : Fonott kalácsok és perecek. Népr. Ért. VI (1905), 210-215. p. V. ö. MAX HÖFLER: Bretzelgebäcke. Archiv für Anthropologie 1904. évf. 94 — 110. p. és Zeitschrift für öst. Volkskunde 1903. évf. 174