Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)
Trencsényi-Waldapfel Imre: Egyiptomi elemek az aranykori latin költészetben
Föld fia, akire az Aetna hegyét dobták az istenek, Tityos, akinek mindig újranövő máján a keselyű lakmározik, és Pirithous, akit háromszáz bilincs tart leláncolva. Mintha — Typhón ki nem mondott nevével együtt — egy kérdés lenne itt elhallgatva : mi lesz a harmóniából, ha mindezek a bilincsek egyszer fellazulnak ? S valóban, legalábbis ami az Aetnát illeti, a maga közvetlen természeti valóságában is állandó veszélyt jelent, s a rabszolgatartó társadalom lefékezett feszítőerőit is jelképezi. Pindaros és Aischylos óta közismert hagyomány, hogy vulkánikus kitöréseiben Typhón nyilvánul meg, azaz Seth-Typhón görög megfelelője, akinek máskor a hegy irtózatos súlya alatt kell nyögnie. Az ellentmondás a principátus politikai és költői világának múzsái jellege és a fékentartott, de mégis a harmóniát állandóan fenyegető erők között : a római történelem valósága, Horatius nemzedékének sajátos élménye. Az aranykori költészetben alig van még egy vallomás, amely ilyen megdöbentő élességgel tükrözné a római rabszolgatartó társadalom válságának megoldhatatlanságát, a pax Augusta átmeneti jellegét. De a költői kifejezést — hellenisztikus átfogalmazásban — az egyiptomi mitológia segíti. Egyenesen egyiptomi istennők nevét helyettesítik a görög-római Múzsa-nevek a Maecenas-ódában (I. Carm. 1), ahol a különböző életformák elutasítása után a költő ugyanúgy Euterpe és Polyhymnia segítségével emelkedik az emberek fölé, mint Duauf intelmeiben az írnok két egyiptomi istennő, Renenet és Mesechent segítségével. Erről másutt szólok részletesebben, 20 aminthogy másutt elemzem a vergiliusi aranykor egy vonásának, Romulus és Remus kibékülésének keleti párhuzamait is, köztük nem utolsó sorban azt az egyiptomi próféciát, amely egy eljövendő korszakban Horus és Seth kibékülését helyezi kilátásba. 21 A helyreállított harmóniának jele és egyben biztosítéka a háborús események során megsérült vagy elhanyagolt templomok helyreállítása is. A rosettei kő — valójában a memphisi papok által fogalmazott koronázási okmány — ezt erősen hangsúlyozza V. Ptolemaios Epiphanés érdemei között; ennek felel meg Horatiusnál a III. Carm. 6. kezdőszakasza. De nem folytatom tovább, bár tisztában vagyok vele, hogy még távolról sem merítettem ki az aranykori latin költészet egyiptomi motívumkészletét ; így nem szólok részletesebben ezúttal Tibullus egyiptomi színezetű elégiájáról sem, amelyet Messalla születésnapjára írt (I. 7). Legfeljebb Ovidius egyetlen helyét érintem még röviden, az Átváltozások IX. könyvében (666—797) elbeszélt egyiptomi vonatkozású mítoszt, ezt is csupán azért, hogy F. Arnaldi kitűnő, a dolog lényegét — Ovidius és Apuleius rokonságát — világosan felismerő megfigyeléseit néhány vonással kiegészítsem. 22 A krétai Ligdust szegénysége kényszeríti arra, hogy feleségének újszülött gyermeke kitételét parancsolja, ha az leány lesz. 23 Telethusa leányt szül, de — az Ovidiusnál máskor is és más forrásokban is lóval azonosított 24 — Isis istennő tanácsára ezt férje előtt is eltitkolja és a leánygyermeket, Iphist, fiú gyanánt neveli fel. A férfiruhában járó leány már vőlegény, amikor az anya ráébred tettének veszélyes következményeire, s megint csak Isis segíti ki az anyát és gyermekét a bajból. Az istennő azonban nemcsak az anyák pártfogója itt, hanem a szegénységé is, s ez mindenesetre egy olyan vonása, amely érthetővé teszi pl., hogy amikor a Capi20 L. a 11. jegyzetben idézett tanulmányomat. — A görög hagyomány egyébként különböző egyiptomi istennőket azonosít a Múzsákkal, Plutarchos (de Is. et Os. 3) pl. Isist, Hórapollon (Hierogl. II. 29) talán Szesatot, vö. Th. Hopfner: Plutarch über Isis und Osiris, II. Teil. Praha 1941. 58. 1. és F. Sbordone: Hori Apollinis Hieroglyphica. Napoli é. n. 153. 1. 21 Das Bild der Zukunft in der Aeneis. Studii Ciasice 3 (1961) 288.1. 22 F. Arnaldi: L'episodio di Ifi nelle „Metamorfosi" di Ovidio (IX, 666 sgg.) e Г XI libro di Apuleio. Atti del Convegno Internazionale Ovidiano. Vol. II, Roma 1959. 371-375. 1. 23 Az alexandriai realitást Ovidius mitológiai elbeszélése hátterében bizonyítja többek között egy egykorú misszilis levél, amelyet éppen Augustus uralkodása 29. évében küldött egy Hilarión nevű szegény munkás a feleségének (Pap. Oxy. IV. 744): èàv noXXajio'k'kcbv текцс, èèv rp> ägasvov, a<peç, rfv ЩХеа., sxßaAs. 24 Vö. Io Byblosban. EPhK 58 (1934) 188-189. 1. 134
