Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)

Trencsényi-Waldapfel Imre: Egyiptomi elemek az aranykori latin költészetben

toliumon álló egyiptomi kultuszhely lerombolására sűrű egymásutánban többször meg­ismételt rendelet végrehajtásra kerül, a consulnak kell az első csákányütést megtennie, mert a kirendelt munkások vonakodtak kezüket emelni a szentélyre (Valerius Maximus I. 3, 4). Isis kétszer jelenik meg, először az egyiptomi vallás pontos ismeretéről tanúskodó epiphania keretében: a sistrumok szólnak, az istennő homlokát a Hold szarvai és aranyló kalászok díszítik, s kíséretében van Anubis, Bubastis, Apis, az ujját csendre intő mozdulat­tal ajkához emelő gyermekisten, a jellemzően meg nem nevezett Harpocrates, 25 és Osiris, akinek a keresésével soha nem lehet felhagyni. Bubastis „sancta" jelzőjével párhuzamos elhelyezésben Anubis „latrator" jelzője elveszti azt a megbélyegző hangsúlyt, amely Vergi­liusnál és Propertiusnál kísérte. Az istennő második megjelenését Telethusa imája előzi meg; ha nem számítjuk Tibullus (I. 3, 27 — 34) futólagos, sajátosan egyiptomi elemet alig tartalmazó fohászát, ez az első ima a római költészetben, amely Isishez fordul. Elődje tehát annak az imának, amely több mint száz évvel később egy másik, a görög Metamorphoses címet megismétlő könyvben olvasható s amellyel Apuleius regényhőse nyeri meg Isis istennő pártfogását. Figyelmet érdemel az a körülmény is, hogy Isis első megjelenése előtt Telethusa ugyanúgy álomból ébred, mint Lucius, mielőtt elmondja imáját. De ennél is fontosabb, hogy a segítség, amelyet Telethusa gyermeke, Lucius pedig önmaga számára nyer meg evvel az imával, a helyzet minden különbsége ellenére megegyezik abban, hogy az istennő átváltoztatja pártfogoltjai, éspedig oly módon, hogy más és más értelemben alaptermészetét hozza ezáltal felszínre. A szamárrá varázsolt Lucius az istennő utasítását követve vissza­nyeri emberi alakját, miután emberi értelmét a szamárbőrben is megtartotta, Iphis pedig, akit már neveltetésének körülményei olyannyira férfiassá tettek, hogy szerelmet ébreszt­hetett Ianthéban, Isis segítségével nemet cserél s immár annak rendje és módja szerint feleségül veheti menyasszonyát. A nemek cseréje különben a görög mitológiában sem egé­szen ismeretlen motívum (pl. Kainis-Kaineus vagy Teiresias), de Egyiptomban egyenesen Isis istennő mutatott rá példát, aki egy rituális Osiris-siratóban ezt mondja magáról: „Nincs isten, sem istennő más, aki megtette volna, amit én: férfivá tettem magamat, bár nő voltam, hogy a te nevedet fenntartsam a földön." 26 Az Isis-vallásnak Iphis mítoszába szervesen illeszkedő elemei tehát egyiptomi eredetre vallanak. Másfelől viszont tagad­hatatlanul fennáll a rokonság Iphis és Leukippos átváltozása között, amint arra már O. Gruppe rámutatott. 27 Kínálkozik a feltevés, hogy Antoninus Liberalis (Met. XVII), Leukip­posnak Létó krétai kultuszával állítólag fennálló kapcsolata ellenére, ugyancsak az egyip­tomi mítosz egy hellénizált változatát adja, mint ahogyan pl. legutóbb Merkelbach Érigoné mítoszát is hasonlóan ítélte meg. 28 De ebben a kérdésben nem szükséges ezúttal állást foglalnunk. Annyi bizonyos, hogy Ovidius — mint sok más tekintetben — költészetének egyiptomi eredetű elemeivel is már a római irodalom fejlődésének egy következő szakaszát készíti elő. Számításba véve az ő különállását, amely további vizsgálatokat igényel, néhány általánosabb jellegű megállapí­tásra talán mégis már az eddigiek is feljogosítanak. Nevezetesen : 25 Vö. Merkelbach im. 5.1. — Anubis, Bubastis, Apis, Osiris név szerint vannak megemlítve, de Harpocrates neve helyett csak egy körülírás szerepel : quique premit vocem digitoque silentia suadet (Ov. Met. IX. 692). Cicero állapítja meg az egyiptomi Mercurius egyik változatával kap­csolatban, amelyet Thot-Herméstől, az írás feltalálójától határozottan megkülönböztet: quem Aegyptii nefas habent nominare (de nat. deor. III. 56). 26 Vö. A. Bertholet: Religionsgeschichtliches Lesebuch. Zweite erweiterte Auflage, 10. Aegypten von H. Kees, Tübingen 1928. 30. 1. 27 O. Gruppe: Griechische Mythologie und Religionsgeschichte, IL Bd. München 1906. 1249. 1. 28 R. Merkelbach: Die Erigone des Eratosthenes. Miscellanea di Studi Alessandrini in memoria di Augusto Rostagni. Torino 1963. 469-526. 1. 135

Next

/
Oldalképek
Tartalom