Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)

Trencsényi-Waldapfel Imre: Egyiptomi elemek az aranykori latin költészetben

Propertiusnál viszont már észre kell venni az érintkezést az actiumi csatának azzal az ábrázolásával is, amelyet Vergiliusnál találunk, Aeneas pajzsán : Augustus győzelme, amelyet az actiumi Apollón közvetlen segítségének szeretett tulajdonítani, a tökéletesen antropomorf görög-római istenek győzelmét jelenti a Kelet szedett-vedett istenei, elsősorban éppen a kutyafejű, ugató Anubis felett. De nem kevésbé jelentős Propertius érintkezése Horatiusszal, akitől más helyen (III. 2, 17) a piramisok képét is átveszi. Propertius ugyanis itt Kleopátrának arra a más forrásból is ismert, kissé módosított formában Horatius Kleopátra-ódájában is érintett (... dum Capitolio — regina dementis ruinas — funus et imperio par abat. .. ) kijelentésére céloz, hogy a Capitoliumon fogja bírói székét felállítani (Dio L. 5). Ez a gőgös dicsekvés egyébként nem volt egészen alaptalan. Kleopátra talán éppen ama Isis-oltár mellé, vagy lerombolása után annak a helyére tervezte a maga bírói székét, amely olyan sokáig dacolt az ellene hozott rendelkezésekkel. S tudjuk, Julius Caesar is, amikor Pharsalusnál tett fogadalmát beváltva, állítólagos ősanyja, Venus genetrix tiszteletére templomot építtetett, Kleopátra szobrát az istennőé mellett állítatta fel, miáltal bizonyos mértékig elfogadta őt Aphrodité-Isis-Hathor halandó alakban való megtestesülésének. Venus genetrixnek mint a gens Julia ősanyjának a tisztelete Augustus szemében sem vesztett jelentőségéből, hiszen ez igazolta az ő isteni származását is, s így valósággal középponti szerepe volt a principátus ideológiájában, úgy, ahogyan azt a legteljesebben Vergilius Aeneise fejezte ki. Miután azonban az istennő temploma Caesar fórumán éppen ezért továbbra is fennállt és fontos kultuszhely maradt, nem volt elegendő Kleopátra szobrának az eltávolítása, hanem Venus genetrix tiszteletét meg kellett szabadítani a gyűlölt egyiptomi királynő emlékétől is, illetőleg attól a kapcsolattól, amelyet a szerelmes Ceasar elfogultsága teremtett Kleopátra és az istennő között, éspedig úgy, hogy Julius Caesar reputációja se szenvedjen csorbát ezáltal. Ezért kellett Kleopátra meghiúsult reményeit még bukása után is nevetség tárgyává tenni : Horatius és Propertius ezáltal valójában kiegészíthették azt, amit Vergilius a Venustól származó gens Julia felmagasztalásával a principátus ideológiája érdekében tett. S mint láttuk, Vergilius is megtalálta a módját az Aeneis kompozícióján belül annak, hogy Kleopátrát az egyiptomi istenekkel együtt állítsa Apollón kíméletlenül éles fényének megsemmisítő megvilágításába. De az egyiptomi befolyás már sokkal mélyebben hatott az Augustus-kori Róma kultúrájára, hogysem könnyűszerrel lehetett volna kiküszöbölni. Ha Horatius az istennőt, akihez egy szeszélyes hetaira megfenyítéséért imádkozik, Cyprus mellett Memphis királynőjének is tekinti, s ezáltal kimondatlanul Venust Isisszel azonosítja (III. Carm. 26, 10), ha Delia az útnak induló Tibullus számára úgy kívánja az isteni pártfogást biztosítani, hogy az Isis-kultusz minden előírásának eleget tesz (I. 3,25 —32), ha Propertius kedvese az egyiptomi istennő ünnepén önmegtartóztatást gyakorol (IV. 5, 34. vö. Ovidius Am. I. 8, 74) — mindez még alig bizonyít többet, mint az egyiptomi kultusz népszerűségét a „félvilág" körében, amit K. Latte alapjában véve helyesen figyelt meg.

13 Ovidius Isis templomát egyenesen a titkos találkák megfelelő színhelyeként jellemzi (Am. II. 2, 25). Sokkal jelentősebb ezeknél az utalásoknál, hogy a principátus ideológiája maga, amely céltudatos szigorúsággal lép fel az egyiptomi vallásossággal szemben, nem tudja nélkülözni az egyiptomi eredetű vonásokat, különösen amikor költői kifejezést keres. Ismeretes különben, hogy Egyiptomban Augustus sem hárította el magától a Ptolemaiosok körében szokásos uralkodói címzést és hozzájárult ahhoz, hogy Sótérnek nevezzék.

14 A hellénisz13 K. Latte: Römische Religionsgechichte. München I960. 283. 1. Még messzebb megy az a feltevés, hogy azok a nevek, amelyeket a római elégia-költők adnak kedvesüknek — Delia, Nemesis, Cynthia —, Isis misztériumaira utalnak, vö., hivatkozással L. Koenen személyes közlésére, R. Merkelbach : Roman und Mysterium in der Antike. München — Berlin 1962. 116.1. 14 W. Otto: Augustus Soter. Hermes 45 (1910) 448-460. 1. 130