Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)
Trencsényi-Waldapfel Imre: Egyiptomi elemek az aranykori latin költészetben
tikus-egyiptomi dinasztikus ideológia bizonyos vonásai éppen Horatiusnál lépnek különösen előtérbe; a princeps ünneplésére szánt ódáinak egyes idáig problematikus sorai nem is értelmezhetők e szempont mellőzésével kielégítően. így mindjárt az I. könyv 2. ódája ahol a költő a polgárháború nemrégiben átélt csapásait a természet borzalmat keltő kísérőjelenségeivel jellemezve isteni szabadítót keres, s egymásután szólítja meg Apollónt, Venust és Marsot, míg végül tekintete Octavianus ifjúi alakján nyugszik meg: benne, aki Caesarért állt bosszút, Maia fia, Mercurius van jelen a földön. A Monumentum Ancyranum szövegében maga Augustus hivatkozik rá, Suetonius is ismételten kiemeli — egyszer Mars ultor templomával kapcsolatban (Aug. 29): aedem Mártis bello Philippinensipro ultione paterna suscepto voverat —, hogy az ellenfeleivel való leszámolást mint Julius Caesar fogadott fia az apjáért vállalt bosszúval indokolta. A Caesaris ultor megjelölés tehát Horatius ódájában kielégítően magyarázható Augustus saját nyilatkozataival; a nehézség Augustusnak Mercuriusszal való azonosításában van. A Kiessling—Heinze-féle kommentár ugyan már mérlegeli a lehetőséget, hogy „az egyiptomi-hellenisztikus Hermés-hit befolyásolta a római Augustus-tiszteletet", de más megoldások lehetőségét is nyitva hagyja, így hogy „Horatius, akinek sajátosan közeli viszonya Mercuriushoz ismeretes..., önállóan is végrehajthatta ezt az azonosítást". Tekintve azt a túlságosan általános megfogalmazást, amellyel itt a hellenisztikus-egyiptomi befolyás lehetősége szóbakerül, érthető, hogy az első feltevés a második mögött hamarosan háttérbe szorult. 15 Véleményünk szerint azonban sokkal konkrétebben fogalmazhatjuk meg az összefüggést. Azt kell csupán kiemelnünk, hogy itt nem egyszerűen Octavianus és Mercurius azonosításáról van szó, hanem ez az azonosítás éppen Octavianusra mint az apjáért bosszút álló fiúra vonatkozik. A klasszikus mitológiában természetesen Hermés-Mercurius semmi ilyen bosszút nem hajt végre, annál inkább az egyiptomi Thot-Hermés, legalább is az egyiptomi mitológia hellenisztikus feldolgozásaiban, éspedig éppen a hellenisztikus—egyiptomi uralkodói ideológia összefüggésében. Az isteni fiú ugyan, aki apjáért bosszút áll, nem ő, hanem Horus, akit a görög átfogalmazás többnyire Apollónnal azonosít. Thot-Hermésnek valójában nincs is apja, sőt néha — akárcsak a János-Evangélium Logosa — mint a teremtő Gondolat megszemélyesítője minden létezőt megelőz az időben. De ő támogatja az ifjú Horust, amikor ez apjáért bosszút áll Typhónon, ő az, aki megbénítja a gyilkost, azáltal, hogy kimetszi inait (Plut, de Is. et Os. 55). így az egyiptomi mitológiában van alapja annak is, ha a rosettei kő görög felirata Hermést és Hórost együtt említi mint a fiatal V. Ptolemaios király isteni paradigmáit, éppen azért, mert ez bosszút állt atyjáért. 16 Ezáltal lesz méltó atyjához, IV. Ptolemaioshoz, aki már a Philopatór melléknevet viselte. Augustus ez utóbbit nem használta, még olyan korlátozott mértékben sem, mint I. Ptolemaios Sdtér melléknevét, de közismert, hogy a kegyeletet nagybátyja és nevelőapja iránt olyan tulajdonságának tekintette, amelyre különösen erős hangsúlyt vetett, és ezt kívánta meg a költőktől is, így elsősorban Vergiliustól, aki nem minden Augustusra való vonatkoztatás nélkül emeli ki különösképpen a pius Aeneas gyöngéd fiúi szeretetét Anchises iránt. V. Ptolemaios az Epiphanés címet viselte, ami a földön, az emberek között jelenvaló istent jelenti; egyébként ugyanezek a címek — Sótér, Philopatór és Epiphanés — Szíriában a Seleukidákkal kapcso15 Az egyiptomi eredeztetés mellett foglal állást mégis R. Reitzenstein: Poimandres. Leipzig 1904. 176—179. 1. és D. Norberg: La divinité d Auguste dans la poésie d'Horace. Eranos 44 (1948) 388-403. 1.; ellene F. Altheim: Römische Religionsgeschichte, Bd. III. Berlin 1933. 62. 1. és E. J. Bickerman: Filius Maiae. La Parola del Passato 76 (1961) 5—19. 1. 16 . . . ojuoiœç ôè xai TÓ ôixaiov Jtäaiv aneveipmv, ха&алед 'Ер/лцс о juéyaç xoù juéyaç . . . êv ôÀiyco XQÔvcp TYjV те nóXw ха.тп хратос elÀsv xctî TOVÇ êv avTfj aoeßeic navTctç ôiéqy&eiQev, xaêdnsg ['EQJUJFJÇ XOÙ 'QooçOTfjç "Ioiôoçxoù 'Ooipiôoçvîàç êxeiQœoavTO TOVÇ êv TOÏÇ OLVTOÏÇ TÔTCOIÇ âncOTUVTixç TtQÓTEQOv, TOVÇ ( ôè) â(pi]yr]oa/Âévovç TÜ)V cmoaTávTwv ел1 TOV éavTov TKLTQOÇ XOÙ TrjV xdiQOiv è[voxhja]ocvTocç xai т-i iego àÔLXrjOavTaç napayevó/ievoc etc Meß(piv } ела/iivvœv тф латд1 ха.1 Tfi éavTov ßaatAer'a, тгдатас êxoÀotoev xoc&rjxovTwç, OGIS I. 90. 9* 131
