Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)

Trencsényi-Waldapfel Imre: Egyiptomi elemek az aranykori latin költészetben

irodalom állította a szinte kötelező példaképeket. Talán éppen az Exegi monumentum... ad leginkább alkalmat arra, hogy élesen fogalmazzuk meg, miről van itt szó : tekinthetnők-e többnek puszta véletlennél a találkozást az i.e. 1200 tájára keltezhető hieratikus papirusz és az i.e. 23-ban keletkezett horatiusi óda között, ha a több mint ezeresztendős távolság áthidalására egyetlen közvetítő láncszem sem kínálkozik? Természetesen a hagyomány hézagossága következtében számolnunk kell azzal, hogy az egykori közvetítő láncszemek nem állnak mind rendelkezésünkre, de ha az említett és még említendő párhuzamok egy részénél legalább a közvetítés útja felderíthető, ez bizonyos mértékig a többit is igazolja vagy valószínűsíti. És véleményünk szerint éppen Vergilius IV. eclogája és a horatiusi Exegi monumentum... esetében kedvezőbb a helyzet, mint azt első tekintetre gondolnánk. Ami az elsőt illeti, Norden 1924-ben megjelent nevezetes könyve nyomán egész kis irodalom keletkezett, amely a „megváltó gyermek" születésének motívumát az ókori Kelet irodalmában sokkal szélesebb körben mutatta ki, hogysem a IV. eclogának mindaz a vonása, amelyet Norden még ilyen értelemben tárgyalt, specifikus egyiptomi képzetekre lenne visszavezethető. De megtámadhatatlannak látszik Nordennek az a megfigyelése, hogy a mitológiai környezetben valóban nem mindennapi elképzelés, amely az isteni gyermeket az ősök nagy tetteinek olvasása közben idézi szemünk elé, az egyiptomi mitológia szempontjából nézve egyszerre magától értetődővé válik. Hiszen az ókori világban sehol nem volt az írásnak, könyveknek akkora becsülete, mint Egyiptomban; itt úgy szólván közkeletű elképzelés, hogy az istenek is könyveket írnak; az androsi Isis-himnusz szerint az istennő a démotikus írás feltalálója; arról is hallunk, hogy egyenesen fia, Horus, a Napgyermek számára is írt könyveket, amelyekből tanította őt, ezek egyikében a gyermeknek atyja, Osiris tetteit beszélte el. Ha a megváltó gyemeket keblén tartó Szűzanya ikonográfiái előzményei között számon tartjuk Isis és Horus rendkívül elterjedt ábrázolásait, talán közbevetőleg megkockáztathatjuk, legalább is kérdés formájában a feltevést : vájjon a középkori keresztény művészet egy másik elterjedt ikonográfiái típusa, a gyermek Máriát olvasni tanító Szent Anna egészen független-e az egyiptomi mitológiának ettől a motívumától? De ne szaporítsuk a kérdőjeleket. Inkább Norden megfigyelését próbáljuk meg szilárdabb alapra helyezni, azáltal, hogy az „olvasó gyermek" motívumának olyan hellénizált formájára mutatunk rá, amely már Vergilius számára is ismerős lehetett. Norden sajátságos módon elhanyagolja Vergilius egész bukolikus költészetének, s ezen belül a IV. eclogának is legközvetlenebb előzményét, Theokritost, s főleg a görög bukolikus költőnek azt az idilljét, amely a gyermek Héraklés első, még bölcsőjében végrehajtott hőstettéről, a Héra által ellene küldött kígyó megfojtásáról, és Teiresiasnak ehhez fűződő „aranykori" jóslatáról szól. Holott a IV. ecloga utolsó sorai világosan utalnak a héraklési paradigmára : a megváltó gyermeket ugyanúgy istennő méltatja nászágyára, és isten ülteti asztala mellé, mint Héraklést, aki a földnek békességet szerző, s az állatvilág aranykori békéjét is megvalósító hősi élet után — mint arra Theokritos költeménye is utalt — Hébé kezét nyeri el és Zeus pohárnoka, Ganymédés kínálja a halhatatlanok italával, a nektárral. Héraklés nevének a Theokritosi idill címében szereplő, egyébként szokatlan kicsinyítőképen Egypte, en Grèce, à Rome il y a eu tant d'oeuvres perdues, qu'il serait plutôt étonnant de pouvoir établir une filière continue." La poésie égyptienne. Bruxelles 1943. 101. 1. Az egyiptomi költészet e szép antológiájában különben Gilbert még egy sor párhuzamra utal, így pl. az egyiptomi lira visszahangját véli felfedezni Catullus Vivamus atque amamus.. .-ában (100. 1.), a Marneptah győzelméről szóló éneket Horatius Nunc est bibendum.. .-ával veti össze (26. 1.), a „La traversée du Nil" címen közölt szöveghez megjegyzi, hogy Leandros is átúszta Héróért a Helíéspontost (43. 1.). Ezek és még néhány távolabbi egyeztetés után szinte meglepő, hogy a „Devant la porte fermée" címen lefordított Chester Beatty-papirusz mellé (67. 1.) nem idézi a klasszikus paraklausithyronokat, 1. viszont M. Leclant: Reflets de l'Egypte dans la littérature latine d'après quelques publications récentes. Bulletin de la Faculté des lettres de Strasbourg 37 (1958 — 59), 305. 1. 128