Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 2. (Szombathely, 1964)

Szövényi István: Céhélet Kőszegen a szatmári békét követő két évtizedben

sok érdekes adatot őriztek meg e mozgalmas idők eseményeiről. Tanulmányomban szinte kizárólag e feljegyzések alapján igyekszem vázolni a céhszervezetekbe tömörült kőszegi kézművesek életviszonyait. Míg az ország nagy részében a török hódítás a fejlődő ipart úgyszólván tönkretette, a Nyugat szomszédságában fekvő Kőszegen a legtöbb céh a 17. században alakult.

6 Ennek okát kutatva megállapíthatjuk, hogy bár a város földrajzi helyzeténél fogva a török ostrom és a függetlenségi harcok idején sokat szenvedett, mégis az iparüzők a hódoltsági területekhez viszonyítva aránylag kedvezőbb körülmények között dolgozhattak. A kézműipar főleg belső szükségletre termelt, legfeljebb a környék piacait látta el a szükséges iparcikkekkel. Ezért a legtestesebb céhek az elsődleges életszükségleteket kielégítő iparágak közül kerültek ki. 1711 —1731-ig 25 csapó, 17 szabó, 12 csizmadia, 11 varga, 8 szűcs, 7 gombkötő, 7 timár nyert polgárjogot a városban. A 87 iparos közül 28 jött idegenből, tehát a mesterek egyharmada.

7 A fogyasztóközönség és a piac kiszélesedéséről ekkor még nem beszélhetünk, de az idegenből bevándorló mesterek és mesterlegények hatására a kezdetleges kézitechnikával dolgozó műhelyekben már kialakul bizonyos mérvű munkamegosztás. Ez fokozatosan megindítja a kézművesek közötti vagyoni rétegeződés és így a céheken belüli bomlás folyamatát. Kétségtelen, hogy politikai tényezők is erősen befolyásolták a céhek eddigi zavartalan működését. A gyarmatosító Habsburg-uralom nemcsak az autonóm közigazgatási szervek, a vármegyék és a városok ügyintézésére terjesztette ki ellenőrzését, hanem kíméletlenül belenyúlt a céhszervezetek életébe is. A bécsi kormány a királyi komisszáriusok útján ellenőrizni kívánta a céhek legünnepélyesebb aktusát, a céhmester választását. 1720-ban „Biro Ur a Czéhbéli Mester Embereket bé hivatván ugy mint Németh Varga, Csizmazia, Pintér, Szabó, Szűcs és Lakatosokat, elteikben adta, és serio impunáltais (komolyan meg is parancsolta); hogy Czéhbéli változások ideiben, a' midőn a' N. Tanáts e gremio sui (kebeléből), közikben Comissáriusokat députai (küld), azokat ne csak böcsü/ettel fogadván admittályák (bebocsássák), hanem ugy reverályák (oly tiszteletben tartsák) mintha az egész N. Tanáts compareálna (jelenne meg), kiknekis je/enlitekben Czéhbéli Restaurátiojokat (tisztújításukat) szép csendesen és bikével Szemily és Religio (vallás) váltogatás nélkül, vigyék vighben, irdemes Szemilyeket vévén a" Cándidatioban (jelölésben)".

8 A figyelmeztetésnek persze nem minden céhnél volt foganatja, különösen nagy tiltakozást váltott ki a régi privilégiumok csorbítása és a felekezeti ellentétet szító új királyi artikulusok elfogadása. Mikor pl. a tanács küldöttei a csizmadiák céhmester választó gyűlésén az új céhszabályokat ismertették, „a" Lutheranus őreghieb csizmaziák reclamálnyi (tiltakozni) kezdettek, hogy eö nékiek vagyon Articulusok mellyek mellett továbbis megh kivannak maradnyi". Mivel a mesterek egy része a tanács biztosítékainak helyt adott, a céhen belül nyílt szakadás keletkezett. Az ellenszegülő mestereket kirekesztették a szavazásból, és a céhmestert azok közül választották meg, akik az új artikulusokat elfogadták. A tanács a „restauratiot helyben hattá approbálla ß Az 1578-ban alakult szíjgyártók céhét követte a kovács (1603), a szűcs, (1609), a magyar szabó (1612), a lakatos (1617), a vásármíves szabó (1619), a kalapos (1619), a posztós (1627), a kerékgyártó (1627), a takács (1661), a német varga (1674), a kőműves (1692) és az ács céh (1692) Vjkv. 1738. jan. 21. 303. 1. 7 Polgárkönyv I. kötet. 8 Vjkv. 1720. dec. 19. 99. 1. 176