Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 2. (Szombathely, 1964)

Horváth Ernő: Adatok a növények fosszilizációjának kérdéséhez

fák lelőhelyét véltem felismerni, azonban közelebbről és kézbevéve megállapíthattam, hogy ezek a beágyazott fadarabok nem kövesedettek, hanem fás konsistenciájúak, olyannyira, hogy erős szorításra csorog belőlük a víz (III. tábla 1—2. kép.). A 20—50 cm vastag, növényes iszapréteg alatt durvább kavicsréteg, míg felette 40—70 cm vastagságban finom folyami homok, majd ezen 120—150 cm vastag homokos vályog települ. A szürke iszaprétegben több helyen hatalmas méretű fák törzsei, gyöktörzsei is nyugszanak, míg másutt 5 — 15 cm vastagságban, nagy tömegben összehalmozott falevelek rétegei kerülnek napvilágra (4. kép). A nagyobb áradások a beágyazó anyagot elmossák és a faleveles szövedék ilyenkor 25 — 30 cm-re kilóg a rétegből és érdekes látványt nyújt. A rétegsor felső, iszapos, homokos vályog rétegéből a környéken neolitikus kultúra maradványai kerültek elő, melyek a növényes rétegek korát is közelítően meghatározzák. Ezek szerint maradványaink kb. 5000 esztendőt töltöttek a rétegekben. Ez nagyjából a tölgy-kornak felel meg, melyet azonban a feldolgozás alatt álló növénymaradványoknak kell meghatározniok, és végsősoron eldönteniök. A kavicsalakúra lekoptatott fadarabok a folyó — jelen esetben a Rába — vízgyűjtő területéről nagyobb áradások alkalmával kerültek beágyazási helyükre, ahol kisebb-nagyobb morotvákat, mélyedéseket találva a csendesebb periódusban ülepedtek le azok fenekére. Itt nagyon finom iszap ülepedett rájuk, mely elzárva az oxidációs lehetőségektől, konzerválta számunkra. Ezek a maradványok tehát kézzelfogható cáfolatai annak az egyre tarthatatlanabb álláspontnak, hogy a földtani vizsgálatok során a folyóvízi rétegekből előkerülő koptatott, vagy éppen kavicsalakúra legömbölyített fa maradványokat, minden esetben epigenetikusaknak tekintsünk. Ha vizsgálatainknál a valódi tények megállapítására törekszünk — és arra törekszünk — akkor ezeket a jelenségeket figyelembe kell vennünk, sőt korábbi feltételezéseinket is revízió alá kell vonnunk, és alkalmaznunk kell az aktualizmus elvét. Hazánk területén nagyon sok helyről ismerünk koptatott, vagy kavicsalakúra görgetett kovásodott famaradványt, melyeket az irodalom általában idősebb rétegekből bemosottaknak tart. Az indok az esetek nagy részében a kéregnélküliség, illetve a koptatottság. A kéregnélküliség kérdését feljebb már megvilágítottuk, s a koptatottság értékelésére is megkaptuk a figyelmeztetést a rábai leletek révén. A megyaszói alsó-pannon flórában is gyakoriak a kavicsalakúra lekoptatott faopálok, melyeket fiatalabb szarmata rétegekből bemosottaknak tartottak. Jelen vizsgálataimmal azonban szingenetikus voltukat tudom bizonyítani. A görgetett darabok — mint a fotónk is mutatja (111. tábla 3—4) — az évgyűrűhatár körül, ahol a rostok vastagabb falúak, tömörebbek, ellenállóbbak, ott a lelet felületén lépcsőzetesen megmaradnak. A szélesebb bélsugarakkal rendelkező fajoknál a bélsugarak maradnak meg kisebb-nagyobb lécek vagy éppen a helyüket jelző mélyedések formájában. Ezek a jelenségek a fás szerkezet mellett történő koptatásra vallanak, mert ellenkező esetben, vagyis kövesedés után ez a jelenség nem lépne fel a kövesítő anyag homogenitása alapján. Másutt a koptatottságból messzemenő következtetéseket vonnak le, mint pl. Vadász Elemér hivatkozott cikkének 516. oldalán teszi. „A kovásítás folyamata viszonylag rövid földtörténeti szakaszban megy végbe. Erre utalnak a szingenetikus rétegtani helyzetben lévő fatörzseknek ugyanabban a rétegösszletben, néhány méterrel magasabb szintben található már kovásodott állapotban görgetett, koptatott darabjai". Itt valószínűleg a rábai leletekhez hasonló eset forog fenn, ahol egyik rétegben hatalmas fatörzsek, majd másutt kisebb-nagyobb koptatott, nagyrészt azonos fajhoz tartozó, fadarabok kerülnek elő. Mindez természetesen nincs ellentétben azzal a megállapítással, miszerint a kovásodás viszonylag rövid földtörténeti szakaszban megy végbe, csupán ebből nem minden esetben lehet 12