Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 2. (Szombathely, 1964)

Horváth Ernő: Adatok a növények fosszilizációjának kérdéséhez

erre következtetni. Hasonló meggondolást kívánnak a mecseki permi rétegösszletből előkerülő koptatott, korhadásos nyomokat tartalmazó kovásodott fadarabok. Ezeknél a beágyazó anyag finomabb volta int kellő meggondolásra. A maradványok ugyanis ,, . . . aprókavicsos homokkő-konglomerátumban mutatkoznak . . .". Ez a finomabb üledék kizárja, hogy azonos ár ilyen, a többihez viszonyítva nagyméretű követ szállítson egyidejűleg. Ha viszont egy nagyobb ár hozta volna, akkor egyéb nagyméretű kavicsnak is kellene lennie a rétegben. Mivel ez nincs, maradványaink uszadékfaként kerültek beágyazódási helyükre. Erre vallanak a maradvány korhadásos nyomai, valamint a beágyazó finomabb üledékek. Az uszadékfák ugyanis csendesebb periódusokban, a finomabb hordalékokkal együtt ülepednek. A maradványok és a beágyazó anyag nagyságrendje között természetesen arány áll fenn, ami a kavics fajsúlyával és az uszadékfa tehetetlenségével (terjedelmével) fejezhető ki, tekintve, hogy fajsúlya nem sokkal nagyobb a vízénél. Ezek alapján kell szemügyre vennünk a bakonyi alsó-helvét kavicsból előkerülő kovásodott fadarabok kérdését is. A maradványokat ezideig csupán felületről sikerült gyűjtenem, nem eredeti rétegből így a mikrostratigráfiai viszonyait nem ismerve, az eredetére vonatkozóan egyelőre nem tudok nyilatkozni. Vadász Elemér kövesedés utáni szállítással magyarázza a mecseki permi kovásodott famaradványok fekvési irányának nagyarányú egyezését. Ez szerintem uszadékfa alakban jobban elképzelhető, mint kövesedéit formában, hiszen a csekélyebb fajsúlyú fa könnyebben beáll a folyásirányba, illetve a sodorvonalba, mint a kövesedett. A fő iránytól (átlagtól) való „kisebb eltérések kétségtelenül a rétegösszlet mozgásos zavartságára vezethetők vissza". írja. Szerintem itt nem erről van szó, hanem egy dinamikai törvényről, mely az ülepedésben lévő és már a fenéken vonszolódó uszadékfák irányát a folyásirányba rendezi. A beállás iránya azonban ±45°-ot eltérhet a folyásiránytól, ugyanis a beállításnál ennyit engedélyez a dinamikai törvény, vagyis a fa felületi ellenállása. Ellenkező esetben a fát elkapja az ár és megfordítja. Ez természetesen függ a fa hosszúságának és átmérőjének arányától, valamint a sodrás erősségétől és mennél hosszabb a fa annál kisebb ez az elhajlási szög. Ezen feltevésemet látszanak igazolni Mach P. (in Lit. 8. Vadász p. 522) észlelési adatai, mely szerint a középső-permi kovásodott nagy fatörzsek mindig a rétegdűlés mentén feküsznek. „Helyzetük nagyjából É—D-i irányú, de vannak ÉK~DNy (50-230°), ÉNy-DK (300-120°; 335-155°) irányúak is". Ezek az adatok egy közepes sodráserősségű É — D-i irányú vízfolyásra utalnak tehát, melyet az üledékek is igazolnak. Vadász Elemér ugyancsak koptatottság-görgetettség alapján próbálja cáfolni az Andr eáns zky Gábor által a bujáki homok kőrétegben található, szarmata korú, álló fatörzseket. A környékén található ,, . . . nagyon sok, kisebbnagyobb koptatott-görgetett kovásodott (opálosodott) fatörzsdarab . . ." alapján szarmata előtti, vagyis helvéti, esetleg tortonai rétegből átmosott leletnek minősíti. Az alatta lévő kavicsos, abráziós deltaüledékek alapján nagy víztömegek áramlását valószínűsíti. „Ezzel a nagysodrú víztömeg áramlással hordott törmelékkel szállítódtak az állva maradtan betemetett, előzőleg már kovásodott fatörzsek is" írja. Általában a finom üledékekben található legömbölyített famaradványok még a kövesedés előtti fás állapotban szállítódtak beágyazási helyükre, hol később történt meg kovásodásuk. Az epigenetikus keletkezés feltételezése csak durva kavics beágyazás esetén indokolt, de akkor is igen körültekintő vizsgálatot kíván. Ez utóbbira szolgáltatnak klasszikus példát az Erd környéki kavicsokból előkerülő kovásodott fadarabok, melyek nagyságra és koptatottságra nézve egyaránt egyeznek a beágyazó kavicsokkal. Ezek minden kétséget kizáróan epigenetikusak. n