Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 1. (Szombathely, 1963)

Palánk István: A Magyar Tanácsköztársaság iparpolitikája, az üzemek szocializálása Vas megyében

sítása volt. A kerületi tanács tagjai lettek: a helyi ipari termelési tanácsok intézőbizottságának tagjai, egy-egy küldött minden olyan községből vagy városból, ahol legalább 100 szervezett munkás dolgozott ipari, bánya- és közlekedési üzemben, meghívott kiváló szakemberek. A kerületi ipari termelési tanács elnökét, mint kerületi termelési biztost, a Szociális Termelés Népbiztossága nevezte ki. A Vas megyei Kerületi Ipari Termelési Tanács elnöke a megyei ipari szocializálási ügyosztály addigi vezetője lett. A kerületi tanácsok megszervezésével az ipari termelés irányításának három láncszemű rendszere alakult ki: szociális termelés népbiztossága — kerületi ipari termelési tanács — üzemi termelési biztos. így a központi elvi vezetés a kerületi ipari termelési tanácsokon keresztül közelebb került a végrehajtáshoz. A háborús örökségként anyag- és szénhiánnyal küzdő ipari termelés szervezése sokszor követelt helyi, gyors intézkedést, és sok helyileg megoldható kérdést vetett fel. A területi igazgatási szerv, a kerületi ipari termelési tanács, biztosítani tudta a kerületben működő üzemek hasznos együttműködését. A sághegyi bazaltbányánál elfekvő vasanyagot a területi termelési biztos átirányította a szombathelyi motorgyárhoz. A szentgotthárdi selyemgyárnak 2000 kg nyersanyagot szerzett. A Pohl gyár malomszita szövetet kért, a területi termelési biztos intézkedett, hogy a szentgotthárdi selyemgyár kísérletezze ki a gyártást. Az adott körülmények és a kezdet nehézségei közepette kezdett kiformálódni a szocialista ipar szervezete és a vezetés helyes módszere. A tervgazdálkodás szóval 1919-ben még nem találkozunk, a gazdasági élet vezetői azonban a gyakorlati feladatok megoldása során felismerik a szocializmus gazdasági törvényét, hogy a termelőerők fejlődése az egész ország termelésének központi irányítását igényli. A Szociális Termelés Népbiztosságának a kerületi ipari termelési tanácsokhoz intézett köriratában már azt olvashatjuk, hogy ,,az egységes igazgatás az egyetlen módszer arra, hogy egyrészt megszüntessük a kapitalisztikus termelési anarchiát, másrészt, hogy az adminisztrációból kikapcsoljunk felesleges párhuzamosan futó szerveket. Csakis ezen egységes igazgatással tudjuk elérni a legjobb termelési hatásfokot." A proletárdiktatúra kikáltása után a különböző gazdasági népbiztosságok: a szociális termelési, a földművelésügyi, a közellátási, a közlekedésügyi és a pénzügyi népbiztosság azonnal a legteljesebb önállósággal kezdték meg szervező munkájukat. Ez a teljes önállóság lehetővé tette a meginduláskor szükséges forradalmi kezdeményezést, gyors intézkedést. Hamarosan jelentkezett ezzel szemben a hátrány, nem volt meg mindig a különböző népgazdasági intézkedések összhangja. A proletárállam gazdálkodásának egységes vezetése és ellenőrzése érdekében a Forradalmi Kormányzótanács május 19-én Népgazdasági Tanács felállítását rendelte el. A különböző gazdasági népbiztosságok, amelyek eddig a Tanácsköztársaság gazdálkodásának egyes ágait egymástól elkülönítve vezették, beolvadtak a Népgazdasági Tanácsba. A Népgazdasági Tanács hatáskörébe tartozott a termelés és elosztás egységes irányítása, a gazdálkodást szabályozó rendeletek kibocsátása és végrehajtása, a termelést és elosztást végző szervek műszaki Is gazdasági ellenőrzése. Az elvi jelentőségű rendeletek kibocsátásához a Forradalmi Kormányzótanács hozzájárulása kellett. Az ország egész gazdasági életét irányító szerv megalakulásának jelentőségéről a Testvériség május 24-i számában így írt: ,,A Népgazdasági Tanács arra való, hogy a Tanácsköztársaság gazdálkodását irányítsa. Elnökségének a népbiztosok a tagjai, választmányának pedig a szakszervezetek kiküldöttei. Ebből az összetétel285