Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 1. (Szombathely, 1963)

Mozsolics Amália: Hegyháti hagyományok

elküldte a zsidóhoz, hogy töltse meg a korsót. A Bözse néni belerakta a sok ételt egy nagy kosárba, a kezében meg a pötyögő korsót hozta. A Jani gyerek cipelte a pogácsát. Akkora volt a kosár, hogy majdnem megfulladt az asszony mire kiért az erdőbe. Avval Savanyú Józsi egyet füttyentett; mind előgyüttek a pajtásai. Csak az őr, a vigyázó, az maradt arrébb, annak odavitték az ételt. Olyan meredt szemű legények voltak mind. Mindeniknek dupla puskája volt. Egy percre el nem hagyták volna. Mikor ettek, akkor is ott tartották a térdük között. Mikor megebédeltek, — evett mindegyik annyit, amennyi beléje fért, — megkérdezte az egyik a mihályfai kanászt: „Hát tuggya-e, ides barátom, hogy ki vagyok én?" „Nem tudom én." „Hát nézzen jól a szemem közé, mert én vagyok a Savanyú Józsi. Aztán ollan gombot kössön a nyelvire, hogy sose oldóggyon föl. Az ebédet meg Isten fizesse meg." Avval föltápászkodtak valamennyien és elindultak a pácsonyi erdő felé. Török Miska is tudott Savanyú Józsiról. Bizony, nagy gavallér gyerek volt a Józsi. Egyszer elfogták lopáson. Arra valahol Mihályfa környékén volt a laktanyájuk. Becsipették a kollegái egyszer. Mikor már azt se tudta, hogy kicsoda, kiment a kocsmából, kidülöngélt. Egy tuskóra letette a fegyverét, aztán elbólintotta magát. Aztán úgy fogták el a zsandárok. Régen volt az, mert Török Miska akkor olyan négy-öt éves gyerek lehetett. A zsandárok elvitték Savanyú Józsit Szombathelyre. Kis galagonya tüskebokor mellett volt a lakásának a bejárata. Volt felesége is. Ott lakott tizeketted magával. Mikor a Józsit elfogták, akkor a felesége parancsolt a segédeknek. Megfogadták az asszony parancsát. Még az akasztástól is fölmentették a Savanyú Józsit. Mikor az Ítélőbíró kimondta az Ítéletet, hogy harmadnapra lesz az akasztás, akkorra megszökött. Mert a Józsi három napot kért, hogy addigra elgyüjjön a tisztelendő úr, hogy meggyónhasson mielőtt átmegy Isten színe elé. A tisztelendő ur meg messze lakott, alighanem Zalában, érte kellett küldeni. A tárgyaláson ott volt Savanyú Józsinak az egyik cimborája is. Megegyeztek ketten: egymás szemébe néztek csak, aztán már tudták, hogy mit kell csinálni. Az ítélőbíró el is küldött a tisztelendő úrért, hogy gyüjjön el a Józsit meggyóntatni, mert csak neki akarta elmondani, hogy mit vétett Isten és ember ellen. A tisztelendő ur mindjárt befogatott, kocsira ült. Arra gyüttek a cimborák barlangja előtt. Ott útját állták, hogy gyüjjön be tisztelendő ur hozzánk egy kicsit megpihenni. Nem akart, de aztán addig erősködtek mig leszállt a pap kocsistól összütt és bement a cimborákhoz. A cekkerjét is leemelték. Savanyú Józsi felesége jó ebédet készített a tisztelendő urnák meg a kocsisának, de nem köllött nekik. Egy duhaj fölvette a kocsis ruháját, egy meg a pap ruháját, a cekkerét is magához vette és avval elindultak és odahajtottak egyenesen a fogház elé. Ott már várták a fogházőrök a tisztelendő urat. Bement a duhaj a pap cekkerével, meg is kérdezte az őröket, hogy hol van a szegény elkárhozott. Az őr még a cekkerét is elkérte és vitte utána. Azt mondta a duhaj az őrnek: „Aztán elmenjen innen félre, mert nem szabad a közéletiben sem lenni, mikor a szegény elkárhozottat gyóntatom". Avval bement a duhaj a siralomházba, hangosan beszélt a Józsival, körülnézett közben, van-e valaki a közelben. Aztán mikor senkit se látott, odaadta a Józsinak a keresztmetsző vasat, amivel a rácsot kell elfűrészelni, a reszelőt meg egy hosszú kötelet. Akkor meggyóntatta, aztán azt mondta, hogy a fogházőr is hallja: 235