Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 1. (Szombathely, 1963)

Mozsolics Amália: Hegyháti hagyományok

Eladta az uraság a gőbölöket meg a gyapjút Bécsben. Tele volt a kassza. Egyszer csak világos nappal megjelenik az uraságnál Savanyú Józsi. Nekiszegzi a pisztolyát : „Ággyá ide a gőbölök meg a gaptyu árát, de ne kátozzon (kiabáljon), meg mind előaggya, mert a cimboráim a kastély körül vannak. Aztán ha tesz valamit, nem felelek semmiért." Elő is adta az uraság a pénzt az utolsó fillérig. Savanyú Józsi belesöpörte a tarisznyájába, aztán elment. Hazament az apjához. Kirakta a pénzt az asztalra és azt mondta: „Idesapám, vigye vissza az uraságnak a pénzit, de egy fillér se hibázzék, aztán monggya meg neki, hogy nem köll a pénze." Másnap visszavitte Savanyú Józsi apja a pénzt az uraságnak. Megkérte, hogy számolja meg, nem hibázik-e belőle. Az uraság csak félretolta, hogy neki nem köll. De Savanyú Józsi apja nem vette föl, hanem megkérdezte: „Hát magátul hogy tutta a Józsi a pénzt úgy elszenni, hogy meg se mukkant?" "Nem ám, mert tele vót a nadrágom." Bevallotta az uraság. Avval kivette a bugyellárisát és kiszámolt beló'le 100 forintot: „Ezt meg add oda Józsinak, hogy így megtréfált." Savanyú Józsinak nem kellett a pénz, hanem odaadta az idesapjának. Az uraságnak meg megüzente, hogy mehet akármerre, nem köll neki félni, mert nem lesz bántódása. Az öreg Csonka Takács (Gerse) is azt állította, hogy ő még ismerte a Savanyú Józsit. Gyerek volt még akkor, a mihályfai kanász volt a gazdája, amellett őrzött. Akkor is őrzött az erdőn. Odagyütt egy ember, kezet fogott a Jani gyerekkel. Tudakolta, hogy ki fia. Megmondta, hogy a Takács Jánosé. Tizenketten voltak ott az erdőben, ott feküdtek a bokrok alatt, egy meg vigyázott. Ez félkönyéken feküdt, de a puskája a kezében volt, el nem engedte egy percre sem. Ott volt az a mihályfai erdőben. Kérdezgették a Jani gyereket; hogy hol a gazdája. „Elment". „Aztán mikor gyün meg az apád, a gazdád, vagy akid van?" „Megmondta a gyerek, hogy úgy négyóra tájban megint kigyün az erdőbe. Akkorára ki is gyütt úgy mint a parasztok szoktak, fütyörészett meg csapkodott az ostorával, azt azért meg sem szólították a menősök, pedig arrafelé gyütt, ahol heverésztek. Persze azok nem tudták, hogy az lehet a kanász. Mikor odaért a csordához, megmondta neki a Jani gyerek: „Imre bátyám itt várgyák a közelben. Keresték magát." „Odagyütt ám Savanyú Józsi mikor meglátta, hogy ott a kanász. Mert a betyárok csak a pásztoroktól szoktak kérni: „Jónapot adjon Isten barátom". „Adjon Isten magának is." „Én magátul kérek valamit." „Tessék ides barátom." „Hozasson ki nekünk egy kis ebédet, mert már három hete nem ettünk kalánnal. Aztán annyit főzessen az asszonnyal, hogy tizenketten vagyunk." A kanász mindjárt hazaküldte a gyereket: „Eriggy, szalaggy haza Mihálfára, mond meg a Bözse néninek, főzzön egy fazék húsos káposztát, meg hozzon egy kenyeret is. A pötyögő korsót meg tölccse meg a zsidónál. Na eriggy, már itt se légy." Főzött is az asszony egy nagy fazék húsos káposztát, tán egy fél süldőt is belevagdalt, meg levest is. Pogácsát is sütött egy nagy cekkerre valót. A Janit meg 234