Az Alpokalja természeti képe közlemények 9. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2006)

Szél Győző–Bérces Sándor–Kutasi Csaba–Ködöböcz Viktor: A magyar futrinka (Carabus hungaricus Fabricius, 1972) hazai elterjedése és élőhelyei

SZÉL Gy. et al.: A magyar futrinka (Carabus hungaricus) hazai elterjedése és élőhelyei 4. Az elmúlt öt év terepi tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a faj nyírségi populációi jelenleg nincsenek veszélyben, kipusztulásuktól tehát a közeljövőben biztosan nem kell tartani MARKO Viktor (Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Rovartani Tanszék) szervezésében hosszútávú program („szárazgyep-monitoring") kezdődött 2001-ben, melynek során a Kiskunsági Nemzeti Park száraz gyepjeinek talajlakó ízeltlábú-faunáját kísérik figyelemmel a gyepek fragmentálódásának, vagyis az ember környezetkárosító tevékenységének függvényében. Vizsgálataik során degradált Festucetum vaginatae növénytársulásban régiónként három 0,01 km

2-es kisebb és három 1 km

2-es nagyobb élőhelyfoltokat választottak ki, amelyekben egyaránt 15-15 talajcsapdát helyeztek el. A magyar futrinka 2001 és 2005 között az alábbi települések térségéből került elő: Bocsa: Fischerbócsa, Bugac, Kunadacs, Orgovány és Soltszentimre. A Bugaci legelőről összesen 128 példány került elő, míg Soltszentimre térségéből csak egy, a hat régióból összesen 270 példányt mutatak ki. A monitoring-vizsgálatok eddigi tapasztalatai szerint a füves élőhelyek fajkompozíció-változásának hátterében nemcsak az élőhelyek degradációja áll, hanem a klímaváltozás hatása is érvényesül. A száraz gyepek fragmentáltsága idővel elszegényedésükhöz vezet, a klímaváltozás pedig hosszú távon a szárazságtűrő fajok dominanciáját eredményezi. Az Európai Uniós csatlakozás kapcsán a legeltetés intenzitásának hatásait vizsgálták a Magyar Tudományos Akadémia és Magyar Természettudományi Múzeum Állatökológiai Kutatócsoportjának munkatársai többek között futóbogarakon (Carabidae), levélbogarakon (Chrysomelidae) és ormányosbogarakon (Curculionidae). E célbői extenzív-intenzív legelőpárok kerültek kijelölésre az ország három eltérő régiójában, a Duna menti szikeseken, a Duna-Tisza közi turjánvidéken, illetve a Hevesi-sík területén. Az intenzív legelőn a szarvasmarhák átlagos egyedszáma 1 példány volt hektáronként, míg az extenzív esetében kisebb mint ennek a fele. Az intenzív legeltetés negatív hatása csak a „gyepspecialista" levélbogaraknál bizonyosodott be egyértelműen, míg a futóbogarak esetében inkább a táj szerkezet alakulása, vagyis a gyepek nagysága, fragmentáltsága volt a döntő tényező (BATÁRY et al. 2007). A 2003 május-június időszakban végzett talajcsapdázás során a 12 vizsgált térségből (Bács-Kiskun megye: Kunadacs, Kunpeszér, Kunszentmiklós, Soltszentimre; Heves megye: Átány, Kömlő, Pély, Poroszló, Tarnaszentmiklós; Pest megye: Bugyi, Dömsöd, Tatárszentgyörgy) csak Tatárszentgyörgy környékén sikerült magyar futrinka példányokat fogni. (A többi vizsgált helyszín zöme többé-kevésbé nedves, szikes terület volt.) Érdekes, hogy az előkerült hét példány mindegyike az intenzíven legeltetett területről származik. A szokásostól eltérően nem pohárcsapdákat, hanem tölcsércsapdákat alkalmaztak, amely állítólag sokkal hatékonyabb az előbbinél. A Szentendrei-szigeten 2005-ben és 2006-ban jelölés-visszafogásos vizsgálatokat kezdtünk a magyar futrinka populációin a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, a pócsmegyeri homokbuckákon a Nemzeti Kutatási és Technológia Hivatal „A Kárpát-medence állattani értékei, faunájának gócterületei" című pályázat keretében. A három évre tervezett munka kivitelezése a MTM Állattára valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársainak közös feladata. Célunk többek 62