Az Alpokalja természeti képe közlemények 8. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2005)

Dankovics Róbert: A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis Méhely, 1893) elterjedéstörténete és természetvédelmi helyzete a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban

DANKOVICS R.: Arákosí vipera (Vipera ursinii rakosiensis) a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban emelte, s ezzel párhuzamosan a Fertő-Hanság-medence süllyedt, amelyet a Duna és mellékfolyói által szállított hordalék töltött fel. A defláció hatására a medence déli részén szélbarázdák jöttek létre, a Tóközben pedig futóhomok-halmok alakultak ki. A pleisztocén végén és a holocén során a terület tovább süllyedt, s az így lefolyástalanná váló medencében keletkezett a Fertő és a Hanság, és annak északi előterében a Duna fiatal hordalékkúpjának részeként - a Mosoni-síkság. A melegedő klíma, a medencébe ömlő Duna és mellékfolyói által biztosított állandó sekély vízborítottság és a dús lápi növényzet hatására a posztglaciális folyamán tőzegesedési folyamat indulhatott el. A Hanság átlagos tengerszint feletti magassága 114-116 m, amelyből 52 alacsony domb - lápsziget, más néven gorond - emelkedik ki, melyek alapja nagyrészt összecementálódott kavics vagy homok (KÖVÉR 1930; ÁDÁM & MAROSI 1975). A Fertő-Hanság-medence összeköttetésben álló vízszintje a történelmi idők során gyakran változott. Adott időszak csapadékviszonyainak függvényében az összefüggő víztükör és a teljes kiszáradás között minden átmeneti állapot előfordult. A terület egyre intenzívebb gazdasági tevékenységbe vonása e szélsőségek kiküszöbölését tette szükségessé, ezért már az ókortól ismertek a lápvidék járhatóvá tételére, müvelésbe vonására tett beavatkozások. E kísérletek a XVIII. században váltak veszélyessé a lápvilág szemszögéből, mikor ESTERHÁZY Pál töltésutat létesített Eszterháza és Pomogy között, elválasztva a Fertőt a Hanságtól. A XVIII-XIX. század folyamán csatornák létesítésével (Hegedűs-, Szegedi-, Tőzeg-, Herceg-, Tárcsái-, Hanság-, Úrhany-, Kimlei-, Bordacsi- és Kettős-csatorna, a lébényi és mosonszentmiklósi belvízcsatorna, a Mosonszentjánosi-övcsatorna) és a medencébe futó folyóvizek (Ikva, Kardos-ér, Rábca, Repce, Rába és a Duna) szabályozásával az ember egyre nagyobb területeket hasított ki az ingoványból. A XX. század technikai fejlődése újabb lendületet adott a lecsapolási munkálatoknak és az 1960-as évekre a táj hajdani gazdag vízivilága töredékére csökkent. Ahogy ZÁDOR Alfréd (1982) írja a megszakításokkal közel kétszáz évig tartó lecsapolási munkálatokról megemlékező, a mérnöki elmét és a megvalósítást méltató írásában: „... a Hanság abban az értelemben, amit e név néhány évtizede még jelentett, nincs többé. Földrajzi helymeghatározásra szolgáló fogalom lett csupán, mert a hajdani láp világ gazdag növény és madárrezervátumával már a múlté." A hansági talajok közös jellemzője a magas szervesanyag-tartalom, továbbá a folyószabályozások és a lecsapolások után lecsökkent talajvízszint hatására a láptalajokban végbement humuszosodás és kotusodás. Az altalajtól és a tőzeg bomlási állapotától függően különböző láptalaj-változatok jöttek létre, a lecsapolások előtt uralkodó tőzegláp talajtól a kotus tőzegláptalajon, tőzeges láptalajon és kotus láptalajon át a lápos réti talajig, amely átmeneti jellemzőket mutat a réti talajok felé. A kiemelkedő gorondokon és homokbuckákon réti talaj és réti öntéstalaj, ritkán réti csernozjom fordul elő (KÖVÉR 1930; ÁDÁM & MAROSI 1975; STEFANOvrrs 1992). A Mosoni-síkság és a Hanság peremterülete jó termőképességü földjének köszönhetően évszázadok óta mezőgazdasági müvelés színtere. A művelési ág a talaj vízszintmagasság és a termőréteg-vastagság függvényében a szántótól a rét- és legelőgazdálkodásig változott. A Hanság és a Mosoni-síkság Magyarország mérsékelten meleg, mérsékelten száraz, enyhe telű éghajlati körzetében fekszik. Jellemzője az alföldinél hűvösebb 122