Az Alpokalja természeti képe közlemények 2. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 1987)

Facsar, G.: Néhány sztyepp és erdőssztyepp Rosa taxon rendszertani chrológiai és cönológiai viszonyai az Alpokalján

sorolva ezt a jelzőt nem alkalmazza. SOŐ /1980/ szerint a Rosa gallica és a R. spinosissima Quercetea /spec. Prunetalia/ "Geranion sanguinei" faj, A R. jundzillii Quercetea, a R. caryo phyllacea /incl. R. zalana/ Quercetea /?/, azaz feltehetően feldolgozás, adat hiányában, tágabb értelemben vett tölgyes faj. Társulási viszonyait tekintve ELLENBERG /1974/ a R. gallica-t nem tartja nagyobb cönotaxon karakterfajának. A R. spinosissima-t SOÓval azonosan jellemzi, mig a R. jundzillii és a R. caryophyllacea /s.l./ fajokat meg sem emliti. A Rosa spinosissima L. politipikus, eurázsiai elterjedésű faj, a sikságtól az alpin tájig. Határozottan kontinentális jellegű. Az Alpokalján lokálisan jellemző, kifejezetten reliktum jellegű. Leggyakoribb a Lajtaicum mészkövén, ahol helyenként a var, spinosissima hatalmas sarj telepeket képez /Tetőkilátó 208 m/. Előfordul a terület legjellemzőbb extrazonális erdőtársulása, a mészkedvelő Euphorbio angulatae-Quercetum pubescentis szegélyein, a molyhos-tölgyes bokorerdők /Geranio-Quercetum pubescentis/ és a lejtősztyeppek /Festucetum rupicolae-Caricetosum humilis, illetve Polygalo-Brachypodietum pinnati: CSAPODY in TERPÓ 1978/, a bécsi sztyepprét /Medicagini-Festucetum valesiacae: SOŐ 1964/ mozaikján. Ritkább a Dudlesz-erdő konglomerát kavicstakaróján, az erdőszélre szo rult sarj telepek formájában. A kapcsolódó osztrák területekről ujabban /JAUCHEN 1972/ csak a csupaszkocsányu tipusokat közlik subsp. pimpinellifolia /L./SOÓ néven. HALACSY-BRAUN /1882/ szerint a mirigyes kocsányu változatok /

var, diminuta KELLER

, var, megalacantha BORBÁS • subsp. spinosissima/ is nőnek a pannóniai flóratartományban. WALZ /1890/ szerint a csupaszkocsányu var.pimpinellifolia és a vár, soinosa NEILR. nő a Laj ta-hegység felső ivében. Megjegyzendő, hogy a Lajtaicum burgenlandi karéján, a parndorfi fennsikon hibridje is ismert. A Rosa involuta SM. /R. tomentosa x spinosissima/ nm. brauni J.B.KELL. klasszikus lelőhelye a Jois melletti Hackeisbergen található. Az alapkőzeten kivül a Kisalföld erős klimabefolyasa is okozza, hogy ez szárazságtűrő, melegkedvelő faj a xerofrequens vegetációtipusokban helyet nyert. Legközelebbi előfordulása a Bakonyikum-hoz sorolt Sokorói- halomvidék keleti szárnyán található /POLGÁR 1941, FACSAR 1980/. A vasi szigethegyek egyikéről, a sitkei Hercseg tetejéről BORBÁS /1887/ emliti, hogy virágzásban látta. Legvalószinübb termőhelyén többször is kerestem, de eddig nem találtam meg. A Rosa spinosissima másik populációja a Noricum-ből ismert. A Kőszegihegységből WAISBECKER /1891/ közli először a csupasz kocsányu var, inermis DC.-t /GOMBOCZ 1906 "Sopron környékéről" emliti/. Gyakoribb a var, spinosa /NEILR./J.B.KELL. a velemi Hosszuárokból, illetve a bozsoki Kalaposkőről és Széleskőről. A mirigyes kocsányu, nagy levelű var.schizodonta BORB. szintén Bozsokról emiitett /DÉGEN 1924/. Valószinüleg valamennyi változat a Széleskövön keresendő, mert a Kalaposkő erdei fenyvesében nem találtam meg. Egy cönológiai felvételben találkoztam a R. spinosissima subsp. pimpi nellifolia adatával /CSAPODY 1969/ a zalai gesztenyésekből /Castanetum sativum praeillyricum/, Alsónemesapátiból. Ezt a lelőhelyet KÁROLYI-PŐCS /1969/ flóramüve sem közli. Viszont megjegyzi, hogy Észak-Zala /Saladiense flórajárás a Zala-könyöknél/ viszonylag kontinentális klimáju területe DélnyugatDunántúlon a leggazdagabb xeroterm elemekben a meszes löszterületeken és ho74