Az Alpokalja természeti képe közlemények 2. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 1987)
Horváth, E.: A felső-pliocén ősföldrajzi, rétegtani és ősnövénytani problémái
nyok / Hipparion-f auna , Unió wetzleri , Tacheocampilea doderleini , stb./, ősnövénymaradványok / Platanus platanifolia , Liquidambar europaea ligeterdők, mesofil tölgyerdők, stb./» valamint kőzettani és rétegtani meglátások alapján egyértelműen fel£p^£annonnak tekinthetünk. Ez a rétegsor zárja a felső-pannon /Balatoni-/ emeletet. Ezt a rétegsort - főleg a geográfusok közül sokan - a felső-pliocénbe sorolják, nézetem szerint egy helytelen értelmezés alapján, miszerint "a pannon beltavi képződmény, a keresztrétegzett homok pedig szárazföldi". A helytelen benne az, hogy a pannont nem időegységként, hanem fáciesként értelmezi és ezért nem tudják összeegyeztetni a beltavi és medenceperemiszárazföldi képződményeket. A keresztrétegzett folyami homokok helytelen kormegitélése miatt teljesen hamis és elfogadhatatlan következtetésekkel találkozunk az irodalomban a felső-pliocén flóráját, faunáját, ökológiai és klimatikus viszonyait illetően. Közülük kiemelhetjük BULLA /1962/ és PÉCSI /1963/ munkáit, akik a magyarországi középhegységi pedimenteket vizsgálva, azokat nevezéktanilag, illetve kronológiailag ugyan a felső-pliocénbe sorolják, azonban a példaként hivatkozott üledéksorok és lelőhelyek /pl. keresztrétegzett homok, Baltavári Hipparionfauna, váltakozóan nedves-száraz meleg éghajlat, stb./ nem a felső-pliocént, hanem még a felső-pannont jellemzik és képviselik. SÜMEGHY /1955/ a keresztrétegzett homokokat ugyancsak a levantei emeletbe sorolta, a kemenesháti kavicstakaróval egyetemben. Nála azonban már a mai helyes értelmezés csiráival találkozhatunk. 6 ugyanis az általa levanteibe sorolt rétegeket három szintre tagolta. Az első szint szerinte az Unió wetzleris homok , a második " a Mollusca faunában meddő homok /'meddő Uniós homok'/, melyre általában iszapos, agyagos ártéri üledékek települnek. " A harmadik szintje pedig a kemenesháti kavicstakaró, melyet az asti szintbe sorolt. Az elsőről már emiitettük, hogy a felső-pannont /Balatoni emelet/, annak is a felső, harmadik szintjét, a harmadikról pedig, hogy az alsó-pleisztocént képviseli. Külön ki kell emelnünk a második szintjét, melyben lényegében felismerte és elkülönítette a ténylegesen a felső-pliocént képviselő rétegeket. Erről a következő fejezetben külön szólunk. Az irodalomra történő hivatkozással szólnunk kell még azokról a szerzőkről, akik a felső-pliocént már a pleisztocénbe sorolják és végül azokról, akik a felső-pliocént vagy egyszerűen a felső-pannon /ujabban Balatoni-emelet/ nagy tarsolyába helyezik /DANK-JÁMBOR 1987/, vagy egyáltalán figyelembe sem veszik a jelenlétét a különféle feldolgozásoknál. Példának idézném BANK-JÁMBOR /1987/ cikkének néhány sorát az elmondottak illusztrálására: "Javaslatunk egyértelművé tételére a pannóniai kor elnevezést a kárpát-medencei szarmata és a pleisztocén közötti időre, a kunsági emeletet a Lajoskomárom l.sz. fúrás szelvényében a szarmata teteje /671 m/ és a Spiniferites bentori mikroplankton zóna felső határa /502 m/ közötti üledékösszlet által képviselt időre, a balatoni emeletet pedig a nemzetközileg elfogadott pliocén-pleisztocén határ és a kunsági emelet közötti időre javasoljuk használni." Ezek után kérdezem, hogy hová tűnt a felső-pliocén a mintegy másfél millió esztendejével, a maga sok-sok eseményével, tetemes vastagságú üledékeivel és a bennük található, se nem felső-pannon, se nem pleisztocén növény és állatmaradványaival. Sajnálatos, hogy egy ilyen alapvető munka /JÁMBOR 1987/, mely a további korszerű kutatások vezérfonala kell legyen, megfeledkezik egy ilyen, nem jelentéktelen időszakról. A definícióban olvasható szöveg ellentmondásaira ugyanebben a 24
