Várady Imre szerk.: Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Muzeum I. Évkönyve (Szombathely, 1925)

[GÁYER Gyula:] III. Természetrajzi osztály

59 Mihály (Alsószeleste), dr. Csiki Ernő (Budapest), dr. Fehér Dániel ( opron). dr. Istóczy Kálmán (Dömötöri), dr. Koch Ferenc (Budapest), ö v. dr. Kurtz Gusztávné Zelles Etelka (Budapest), Magyar Nemzeti tfuzeum, felsőbüki Nagy György (Kissitke), Németh János (Szombat­ly), dr. Pető Ernő és neje Szegedy Gina (Szombathely), dr. Sághy litván (Kámon), dr. Schafarzik Ferenc (Budapest) és dr. Zimányi Ká­ly ^Budapest) neveit. Az osztály őrei közül Gáyer Gyula a gyüjte­ínynek főleg növénytani, Benda László- főleg az ásvány-, kőzet- és lénytani részét gyarapította. Az utóbbi már 1925» előtt is tevékeny * ;szt vett az osztály életében, így az 1924 évi baltavári ásatással is. Az atgyüjtemény fejlesztésénél Bárdossy Aladár, ifj. Koroknay István és iransky János működtek közre. Ma a gyűjtemény beosztása és munkairánya a következő: I. Áll atgyüjtemény: l. A Chernel-féle vasvármegyei emlős és i adárgyüjtemény intenzivebb gyarapítását, sőt az 1914-1923-asidő­b ;n beállott hiányok pótlását is ezidőszerint anyagi okok hátráltatják. 1 gyanezek gátolják a gyűjteménynek a házi állatokkal (ill képeikkel) v ló kiegészítését. — 2. Rovargyüjtemény: a.) Lepkék (Lepidoptera), doboz tropikus, 4 doboz európai faj és 24 doboz lepkebiológiai cso­>rt; b.) Coleoptera: 1 doboz kaliforniai, 1 doboz vasmegyei anyag; ) Neuroptera és d.) Orthoptera, 3 doboz. — 3. Kagyló és csiga­yüjtemény (feldolgozatlan). II. Növénygyűjtemény: 1. Waisbecker-Piers: Vasvármegye va­on termő növényei. — 2. Herbarium hortense, Vasra, kerti növényeinek gyűjteménye, eddig 8 fascic, mintegy 500 lap. — 3. Bota­nikai képgyűjtemény: eddig 200 kép. Különösen kiemelendő a Csa­pody Vera (Budapest) által festett és ajándékozott 2 tábla akvarell (Vas­rárm. néhány jellemző növénye; Vasra, ritka páfrányai), Vargha Andor • kete és szines tussrajzai (Vasra, jellemző növ.: 1 kötet), a velemi hires gesztenye 2 képe, a megye öreg fáira vonatkozó fényképgyüjtemény, vas­egyei tájak, parkrészletek sat. —4. Dendrologiai gyűjtemény: a legyében vadon élő és kultivált fák törzsszelvényei, termés és maggyüj­fcménye, betegségei, rendellenességéi. — 5. Mezőgazdasági, kerté­szeti 8 általában az alkalmazott botanikára vonatkozó gyűjtemény gyűjtés folyamatban). III. Ásvány-, kőzet- és őslénytani gyűjtemény: 1. Vasvárme­lye kőzetei és ásványai (Inkey monográfiájának illusztrációjaként sszeállitott, térképekkel — ezek Bárdossy Zoltán és Fodor Ernő aján­lkozott művei — szemléltetővé tett gyűjtemény. Az osztály két őrének ;yüjtése és ajándéka. — 2. Vasvármegye őslénytani gyűjteménye 8 — 3. Vasm. agrogeologiai gyűjt, (gyűjtés folyamatban). — 4, Vltalános ásvány-, kőzet- és őslénytani gyüjtemény (mintegy

Next

/
Oldalképek
Tartalom