Fraknói Vilmos: A szekszárdi apátság története. (Budapest, 1879)

M A herczeg sietve összeszedte csapatát és Morvaország felé vette útját, hogy Lászlóval találkozzék. De Salamon a Tiszántúl utolérte, ütközetre kényszeríté és megverte. Gejza szerencsésen megmenekült, Vácznál találkozott Lászlóval , és a mogyoródi ütközetben elhatározó diadalt vívott ki Salamon fölött. E győzelem megnyitotta előtte a trónt. Gejza, mint király, kiváló kegyelettel viseltetett a szekszárdi monostor iránt, melynek sírboltja atyja hamvait őrzé, melynek apátja az ő életét menté meg. Az 1076-ik évben, fényes kísérettel, ott tölte a karácsonyi ünnepeket. Egyik napon Desiderius érsek ünnepélyes szent mise után a szószékre lépett, és megható beszédben a béke áldásait fejtegette. Szavai mély benyomást tettek a király lelkére. Ez az isteni tisztelet végeztével, felszólítá a jelenlevőket, hogy távozzanak a templomból. Csak a püspököket és apátokat tartá vissza. Elüttök könnytelt szemekkel kinyilatkoztatá, hogy bűnösnek erezi magát, mert a koronás király életében elfoglalta a trónt ; de kész azt — úgymond — átengedni Salamonnak ; csak az ország harmadrészét kívánja herczegi joggal megtartani. A főpapok hálát adva Istennek, hogy a krónika szavai szeiint — a szent lélek megvilágosítá a király elméjét, megerősítek elhatározásában. Azonnal követeket küldöttek Salamonhoz. De Gejza nem érte meg az alkudozások végét; a következő év elején elragadta a halál. 1 E szerint az apátság nevezetes eseményeknek volt színhelye. De egyébkint, úgy XI. mint XII. századbeli történetét homály fődi, melyet egyetlen adat sem derít föl; sőt reméllenünk sem lehet, hogy arra a későbbi kutatások világot fognak deríteni. A XIII. század első évtizedeiből is csak annyit tudunk, hogy a pápák, kik ekkor mindinkább kiterjesztek közvetlen hatóságukat a részleges egyházakra, többször bíztak a szekszárdi apátokra fontos eljárásokat. így, III. Incze pápa 1212-ben, a kalocsai érseket, a szekszárdi és czikadori apátokkal, megbízza, hogy a veszprémi püspök és a szent1 Thuróczi elbeszélése. I. h. 128. 1.