K. Németh András (szerk.): Nem térkép e táj. Régészeti kutatások eredményei Szekszárd területén 2006-2015 - A Wosinsky Mór Múzeum Kiállításai 3. (Szekszárd, 2016)

‘OAfn» . • Japán terepjáró az Árpád-kori sírban Szekszárd, Bezerédj utca 14. (2014) Kora Árpád-kori temető A Vízügyi Igazgatóság udvarán egy kiadós esőzés után megnyílt a föld és a mélybe zuhant az ott álló terepjáró. Ki­derült, egy elfelejtett pince volt ott, az szakadt be. Az autó kiemelésének földmunkái során emberi csontok kerültek elő, erről Rohi Gábor értesített bennünket. A múzeum egyetlen szekszárdi turbános sírkövét ezen a környéken találták, ezért azonnal odasiettünk. A kitermelt földben emberi csontok voltak, a gödör falainak letisztítása után pedig több sírgödör barna, humuszos betöltésű foltja rajzolódott ki a sárga, löszös altalajban. A sírokat a korábbi építkezések már erősen megbolygatták, az egyik koponya mellett talált S-végű hajkarika alapján a temetőrészletet a kora Árpád-korra, valószínűleg még az apátság alapítása előtti időszakra, a 10-11. századra lehet keltezni. Ugyaneb­ben a sírban a csontok felszedése során a nyak környékén apró gyöngyszemeket találtunk, melyeket a későbbi resta­uráláshoz és vizsgálatokhoz in situ, eredeti állapotukban emeltünk ki. Szabó Géza Árpád-kori sírok feltárása és dokumentálása a Vízügyi Igazgatóság udvarán

Next

/
Oldalképek
Tartalom