K. Németh András (szerk.): Nem térkép e táj. Régészeti kutatások eredményei Szekszárd területén 2006-2015 - A Wosinsky Mór Múzeum Kiállításai 3. (Szekszárd, 2016)
Bencés kolostortól Tolna vármegye hivataláig Szekszárd, Vármegyeháza (2010-2011) Bronzkori település, Árpád-kori temető, középkori templom, 18-20. századi település A Szekszárd történelmi belvárosában található műemlék vármegyeháza felújításkor kutatásra, régészeti megfigyelésekre, feltárásokra volt szükség. Az előzetes kutatás során középkori falmaradványok kerültek elő. Az apátsági templomhoz északról kapcsolódó, korábban Kozák Károly által Árpád-korinak vélt kápolna feltárását a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat végezte. A munkát a Wosinsky Mór Megyei Múzeum folytatta, elvégezve a kápolna bemutatásához szükséges feltárásokat. A felújítás során a közművek cseréjéhez szükséges árkokban végeztünk megfigyeléseket (szennyvíz, csapadékvíz, gáz, elektromos áram vezetékeinek nyomvonalát dokumentáltuk, falak bontását, szintsüllyesztéseket felügyeltünk). Jelen ismertetésünkben csak a leglényegesebb jelenségeket A gótikus kápolna feltárásakor pontosítottuk a falak elhelyezkedését, kibontottuk a szentélyt. A már korábban megtalált Árpád-kori temető további sírjait tártuk fel. A vármegyeház falában megőrződött falmaradványok alapján egyértelművé vált, hogy a kápolna a nyolcszög három oldalával záródott. Az apátsági templom területén a burkolat cseréjéhez szükséges munkák során a csapadékvíz elvezető árokrendszert ellenőriztük. A szentélyrekonstrukcióhoz négy oszlop felállítása miatt négy pilléralap elkészítése vált szükségessé. Hitelesítettünk néhány Kozák Károly által feltárt téglasírt. Az új burkolat elkészítéséhez a mellékkápolnák szintjét a főhajó szintjére süllyesztették. Emiatt a mellékkápolnák ívében az északi és a déli oldalon is a barokk temp-