Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
A megyei betáblázások és a középbirtokos nemesség
szerítettek kedvezőtlenebb kamatozású kölcsönöket ügyfeleikre. Az egymást szorult helyzetükben kisegítő, de egyaránt deficites nemesek mellett találunk valóban tőkeerős földbirtokosokat is, akik Üzletszerűen foglalkoztak tőkekihelyezéssel. Mivel a hitel- nyújtás motívumai mások voltak, ügyfeleik között csak abszolút hitelképes, nagy földbirtokkal rendelkező köznemeseket, arisztokratákat találunk. A hitelnyújtók harmadik jelentős csoportját Tolna megyében is a többnyire zsidó származású kereskedők képezték. Általában kis, nem kerek összegeket kölcsönöztek - ez arra utal, hogy a hitel nagy része áruhitel lehetett. Jelentős pesti és bécsi üzletházak csak elvétve folyósítottak kölcsönt vidéki középbirtokosok számára. A viszonylagos hitelszűke ellenére Tolna megye középbirtokos családjai a 19. század első felében 2,5 millió pft kölcsönt vettek fel, s ennek 1/3 részét törlesztették le ugyanezen időszakban. A törlesztés aránya viszonylag magasnak tekinthető, hiszen Bihar és Pest megyében alig haladta ez meg a 20%-ot. A 2,5 milliós adósságteher nem egyenletesen oszlott meg a 35 középbirtokos nemzetség között. A családok 1/3 részét az összes hitel 4/5 része terhelte. A Dőry és Perczel nemzetség által felvett hitelek együttes összege 833 000 pft volt, a teljes kölcsönösszeg 1/3 része. A hitelfelvételek nemcsak családonként, de időben sem egyenletesen oszlanak meg. 1840-1849 között háromszor annyi kölcsönt vettek fel, mint a megelőző 10 évben. A tendencia egybevág más megyék hasonló folyamataival. Biharban az egy év alatt felvett kölcsönök összege 1837-1847 között közel ötszörösére emelkedett. Pest megyében a nettó eladósodás mértéke 1840-1847 között megközelítette a megelőző 90 évét. Valóságos tőkeinjekciót a látszólag bővebben áramló pénz azonban mégsem jelentett, mivel a törlesztések nagysága még az új hiteleknél is gyorsabban, mintegy ötszörösére emelkedett Tolna megyében. Számos, nemzedékek során át adósságot halmozó család számára az 1840-es években érkezett el a számla benyújtásának kora.5 6 Tekintve, hogy a felvett hitelek fedezetéül a földbirtok, törlesztésére pedig annak jövedelme szolgált, a fenti adatok csupán a nemesi birtokok nagyságával összevetve értelmezhetők. Tolna megye földbirtokain az egy holdra (1200 négyszögöl) jutó adósság összege 12 pft volt, azaz azonos mértékű volt az eladósodottság mint Pest megyében/’ Pusztán 6%-os - mint láttuk, irreálisan alacsony - kamattal számolva a nemesi birtok minden holdjának 4-8 pft közötti jövedelmét legalább 1 pft-tal csökkentette a kamatteher. Az átlag mögött végletes értékek rejtőznek: Kápolnay Károly és mások 1 holdra jutó adóssága 50-100 pft között mozgott, gyakorlatilag elérte a birtok értékét.7 A birtokos családok valós helyzetének megítéléséhez azonban még a tartozás és a földbirtok hányadosának ismerete sem elegendő. Egy-egy család eladósodásának ugyanis többféle oka lehetett, amely befolyásolta a birtokos képességét a kamatok fizetésére és a tőke törlesztésére. Ahol a földbirtokos megélhetését a birtok jövedelméből nem tudta fedezni, és a kölcsönt a társadalmi státusz alapján kívánatosnak ítélt életvitel finanszírozására forditotta, ott a tönkremenetel előre látható volt. Más birtokosok nagy összegű hitelfelvételei mögött birtokvásárlások rejtőznek. Bezerédj István, Csapó Dániel és más birtokosok kísérletet tettek 5 TÓTH 1979. 13, 18. VARGA 1958.23-27. UNGÁR 1935. 53-55. A Tolna megyei adatokat a betáblázási jegyzőkönyvek alapján összesítette a szerző. TML közgy. ir. 6 UNGÁR 1935. 53. 7 GLÓSZ 1991.42-43. 71
