Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
A megyei betáblázások és a középbirtokos nemesség
az önfinanszírozó befektetéseknek arra a formájára, amelynél a kamatokat és a birtok vételárát a megvásárolt jószág, valamint a már meglévő birtok bevételeinek kellett volna fedeznie. A vállalkozás kockázatos volt, hiszen a birtok nem mindig termelte ki a kölcsön kamatait és a tőketörlesztést, s a fizetésképtelenség nem csupán az új szerzeményt, hanem a családi birtokot is magával ránthatta.8 A felvett hitelek felhasználásáról néhány birtokvásárlástól eltekintve megbízható adatokkal nem rendelkezünk. Tóth Tibor számításai szerint Somogybán az összes kölcsön 60%-át fordították zálogkiváltásra, illetve adósságtörlesztésre, e szerint tehát maga az adósság indukálta az újabbakat, ám - nyilván források hiányában - nem ad választ arra, hogy az eredeti kölcsönök milyen célt szolgáltak.9 A Tolna megyei adatok alapján - anélkül, hogy számszerűsítésre vállalkozhatnánk - az eladósodásnak a 18. század elejéig visz- szanyúló forrásai a következőkben határozhatók meg: súlyos anyagi terhet jelentett maga a birtokszerzés, a betelepítés, majd később a gazdaság felszerelése, lakóépületek emelése. A birtokosztódással nemzedékenként újra jelentkező terhek mellett jelentős summát tett ki a birtok örökléséből kizárt leányág pénzbeli kárpótlása. A veszteségek harmadik forrását a mezőgazdasági termelés jellegéből fakadó ingadozó bevételek jelentették, melyeket szintén újabb hitelek felvételével igyekeztek kiegyenlíteni. A soha vissza nem fizetett, halmozódó terhek azután egy-két nemzedékkel később valóban a további eladósodás legfőbb tényezőjévé váltak. Az adósságállomány csökkentésére általában a birtokosztályok idején került sor, többnyire a szétszórt családi birtok valamely távolabb fekvő részének feláldozásával. Végül nem hallgatható el a kortárs közirók által hevesen ostorozott pazarló, az anyagi lehetőségekkel arányban nem álló életvitel sem, amelyek oka persze nem a „turáni átok", hanem az a természetes emberi törekvés, amely az előző nemzedék többszörösen nagyobb birtoka által biztosított életvitel folytatására törekedett, továbbá az a feudális szemlélet, amely a birtokot nem egyszerűen megélhetési forrásnak, hanem a társadalmi hierarchiában elfoglalt hely meghatározójának tekintette, amelyhez számtalan kötelem kapcsolódott - hajdanán katonáskodás, a 19. században inkább anyagi áldozatokkal is járó vármegyei közszolgálat, nemzeti, hazafias vállalkozások támogatása, s főként úri bőkezűség az életvitelben, vendéglátásban.10 Aetas 1992/4 8 uo. 44-49. 56-65. ’TÓTH 1979.40. 10 GLÓSZ 1991.48-49. 72
