Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Egy dunántúli kisváros és polgárai a XIX. század közepén
Egy dunántúli kisváros és polgárai a XIX. század közepén Az 1061-ben I. Béla király által alapított apátság körül már a középkorban Szekszárd néven mezővárosi rangot elért, jelentős település alakult ki. A török hódítás időszakában a város egy szandzsák székhelye, határában a fontos sárvízi átkelőhelyet egy erődítmény őrizte. A felszabadító háborút követően a város és a körülötte elterülő uradalom visszakerült az apátság tulajdonába. A kedvező feltételeket kínáló telepítési szerződéssel idecsábított magyar és német lakosság száma gyors ütemben gyarapodott, a 18. század végére 6000 fölé emelkedett, s a város Tolna megye székhelyévé vált. Szekszárd több körülménynek köszönhette viszonylag gyors fejlődését. A Mecsek É-i nyúlványát képező dombság és a Duna, valamint a Sárvíz folyó árterének találkozási pontján feküdt. így szűk tere nyílott a hagyományos szántóföldi gazdálkodásnak, viszont kedvezőek voltak a szőlőtermelés feltételei. Az 1-2 óra járásnyira fekvő tolnai kikötő pedig olcsó szállítási lehetőséget kínált. A szőlőtermelésen és borkereskedelmen alapuló városfejlődésre a magyar történelem számos példát kínál (Pécs, Kőszeg, Esztergom stb.)1 Bár az agrárbázison nyugvó fejlődésben a bor és a szarvasmarha jelentőségét a 18. századtól kezdve folyamatosan háttérbe szorította a gabona,2 a szőlőtermelés a város uradalmi központ és megyeszékhely funkciójával párosulva másfél évszázadon át kevéssé látványos, de egyenletes növekedést biztosított a város számára. A vázolt adottságok igen sajátos agrárstruktúrát alakítottak ki a 19. század közepére. A tízezres népességhez képest meglehetősen szűk volt a város határa. Míg a megye falvaiban egy lakosra átlagosan 2 hold föld jutott, egyes helyeken pedig elérte a 6 holdat is, Szekszárdon ez mindössze egy holdat tett ki. Ugyanakkor a szőlő területe meghaladta a szántóét, a város határának 17%-át foglalta el. A terület szűkössége a kor színvonalát meghaladó intenzív művelést kényszerített ki. Mivel a város mezőgazdasági szempontból viszonylagosan túlnépesedett volt, olyan földek megművelésére is rákényszerültek, amelyek jövedelmezősége nem volt eleve biztosított, a gazdasági konjunktúra, a piaci kereslet-kínálat függvényében vált nyereségessé vagy veszteségessé. E kritikus területeken a hozamok csak aránytalanul nagy befektetések árán lettek volna növelhetők, azért a jövedelmezőséget nem a terméseredmények növelésével, hanem a költségek minimalizá1 RUZSÁS 1964. passim 2 MAKKAI 1961.66. 69. EPERJESSY 1971. 36. T. MÉREY 1986. 282. 156
