Gaál Zsuzsanna: A dzsentri születése (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2009)

III. Kiútkeresés - 2. A passzív ellenállás másfél évtizede

főbírája, de hivatalt vállalt Szluha Benedek és Szeniczei Ferenc is.

134 Ürményi József sem mondott nemet Geringer felkérésére, hogy vállalja a fehérvári kerületi főbiztos posztját, bár utóbb lemondott megbízatásáról, mivel nem értett egyet a birodalmi kormányzat által tervezett igazgatási reformokkal.

13

5 E szereplők magatartása az átmeneti időszak sajátja, melyet legfőképp a helyzet bizonytalansága motivált, háttérben a Habsburg birodalom jövendő berendezkedését megszabni kívánó, különféle irányzatok közötti hatalmi harcokkal. A mintegy két esztendeig tartó küzdelem gyakorlatilag 1851 végére lezárult, a centralizációt az abszolutizmussal összekötő schwarzenbergi elképzelés győzelmét követően pedig már nem volt kétséges, hogy a ,,jogeljátszó " nemzet számára az önrendelkezésnek semmiféle tere sem nyílhat. A középbirtokos nemesség közvéleményt formáló része ezt követően Tolna megyében visszavonult a közügyektől, tehette ezt annál inkább, hiszen az 1850-es évek első fele e réteg ideiglenes gazdasági stabilizációját hozta. Anyagi szükség ebben az időszakban kevésbé, inkább a karriervágy hajtott embereket a szemben álló táborba. A politikai okok mellett a szerepében megváltozott megye is arra ösztönözte a nemességet, hogy háttérbe vonuljon. A tisztségviselők tisztviselőkké váltak, a megye hivatallá alakult választott közszereplők helyett bármikor felmenthető, áthelyezhető hivatalnokokkal, akik felsőutasításokat hajtanak végre. Szó sincs máiszabad cselekvési térről, s ez legalább olyan fájdalmas lehetett, mint a nemzeti függetlenség elvesztése, sőt ez utóbbit részben az előbbin keresztül élhették meg. A passzív ellenállás kiterjedtségének mértékéről egyébként nem könnyű objektív képet alkotnunk. Kétségtelen, hogy a középbirtokos nemességnek volt egy viszonylag szük rétege, amely a Habsburg-ház elkötelezett híveként kezdettől fogva, kitartó következetességgel a hatalom mellé állt. Hasonlóan tiszta képlet az emigránsoké is, illetve mindazoké, akik 1849 trónfosztáshoz vezető radikalizmusát tevékenyen felvállalták. A helyzet különlegessége, hogy az így kialakuló erővonalak gyakran családokat osztottak meg, hogy milyen mértékben, arra legjobb példával a Perczel-nemzetség szolgál. A reformkori küzdelmek során a Perczelek többsége a konzervatívok oldalán állt, láttuk. Mór is csak utóbb került a 13

4 HORVÁTH, 1983. 172. p. 190. p., HORVÁTH, 1978. 192-193. p. 13

5 SASHEGYI, 1965. 253. p. 48