Gaál Zsuzsanna: A dzsentri születése (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2009)

VI. Összegzés

területen is gazdálkodtak, mint a jobbágyfelszabadítás utáni időszakban. A kialakult birtokviszonyokat tekintve általánosságban elmondható, hogy a reformkor gazdasági elitjét alkotó családok továbbra is megtartották pozícióikat. Kiemelkedően sikeres Dőry Frigyes és Lajos, valamint gyermekeik, akik az Eszterházy-hitbizomány területéből csaknem 30 000 kat. hold birtokot béreltek. A Bezerédjek, Sztankovánszkyak, Jeszenszkyek, a Gindlyk, Szeniczeiek saját birtokaikon folytattak eredményes gazdálkodást. A nagynevű nemzetségek közül az ellenpólust a Perczelek képviselték: az egykori hatalmas latifundiumból szinte semmi sem maradt. Az individuum, a mentális sajátosságok megnövekedett szerepének igazolására két esettanulmányt mutatunk be. Gindly Rudolf és Csapó Vilmos teljesítménye azért jól összevethető, mivel közel egy időben, adottságaiban rendkívül hasonló, korszerűen gazdálkodó birtokok tulajdonosaivá váltak. Az egyedi élettörténetekben kirajzolódó kétfajta magatartásminta közül nem kétséges, hogy a Csapóé a jellemzőbb, e réteg számára a lecsúszás veszélye mindennapi élmény, az ellene való védekezés módszerei pedig csak korlátozottak. A középbirtok védelmére korszakunkban hiányzott a hatékony intézményes védelem, a szabadpiac versenyének kitett birtokosság csak önmagára, valamint az okszerű gazdálkodás és a takarékos életmód kettős értékrendjére épülő, reformkori hagyományára számíthatott. Ez az értékrend megítélésünk szerint a század második felében is tovább élt, a tudat szintjén részben még azok körében is, akik a gyakorlati életvitelükben ennek ellenkezőjét valósították meg. A századfordulóra kialakult birtokviszonyokat tekintve megállapítható, hogy a jellemző birtoknagyság közelíti, illetve meghaladja az 1 000 kat. holdat. A középbirtok határát el nem érő gazdaságok alacsony száma az előző ötven évben zajló folyamatra utalnak, melynek során számottevő birtokkoncentráció zajlott, jelentős differenciálódást eredményezve nemcsak az egyes nemzetségek, hanem azok tagjai között is. A differenciálódás alapja az a reformkori, a birtok általános állapotában megragadható örökség, amivel a tulajdonosok a polgári korba érkeztek, részint pedig - mint ezt Gindly Rudolf és Csapó Vilmos példája igazolja - a piaci viszonyokhoz alkalmazkodni tudó egyéni teljesítmény jelenléte, illetve hiánya. A hagyományos úri foglalkozásokat vizsgálva erősen differenciált kép bontakozik ki előttünk. A kapitalizmus versenyre, konkurenciára épülő logikája ezen a területen is éreztette hatását, az egyéni teljesítmény, az individuum szerepe a korábbiakhoz képest felér175