Gaál Attila (szerk.): A bölcskei kikötőerőd : Római kori feliratok és leletek a Dunából (Szekszárd, 2009)

Tóth István: Pannónia ünnepe: III idus iunias

TÓTH ISTVÁN PANNÓNIA ÜNNEPE: III IDVS IVNIAS (Esszé) A bölcskei feliratos római kőemlékek előkerülése óta - tehát közel két évtizede - a pannóniai vallástörténet egyik legizgatóbb rejtélyévé vált az azokon szereplő június 11-i III ID IVNIAS dátum kérdése. Az, hogy valamennyi pontosan keltezett feliraton ugyanez a dátum ismétlődik, valamint a dátum egymást követő években való előfordulása kétségtelenné teszi, hogy ez a nap Aquincum - ill. a vele szimbiózisban létező civitas Erasviscorum - évente ismétlődő ünnepe volt. Az oltárok szövegezése, a dedikálok személye, hivatala, továbbá a kőemlékek mérete, anyaga, díszítettsége, egyértelműen bizonyítja a szóban forgó ünnep kimagasló jelentőségét a két megnevezett közösség életében. A dátummal kapcsolatos rejtélyt fokozza és annak jelentőségét nyomatékosan hangsúlyozza a carnuntumi Pfaffenberg szentélykörzetében való, ugyancsak sorozatos előfordulása. A carnuntumi emlékek ugyanúgy rangos személyektől származnak és eredetileg ugyanolyan dekoratív kidolgozásúak voltak, mint a Gellérthegyről származtatható bölcskei kövek. A két emlékcsoport szoros összetartozását kiemeli, hogy a gellérthegyi feliratokat I.o.m. Teutanus, a Carnuntum-Pfaffenbergieket pedig az ugyanilyen jellegű, de egyelőre feloldatlan melléknevü I.o.m. K. (— -) tiszteletére szentelték. Mind a két istenalak a helyi őslakosság főistenének tekinthető, a közös ünnep a két istenség azonos lényegére utal. I.o.m. Teutanus és I.o.m. K(—) lényegi azonosságát mutatja a két istenség ábrázolásának megegyező volta, és a kultuszhely feltűnő hasonlósága. Megnehezíti a két összetartozó emlékcsoport értelmezését a feliratokon szereplő dátum vallási jellegének meghatározása. Az egyértelműen juppiteri arculatú istenség említése miatt ui. lehetetlennek látszik az ünnep dátumát a római naptár e napra eső Matralia ünnepével és Mater Matuta kultuszával egyeztetni, a római Juppiter-ünnepek közül pedig egy sem esik június 1 l-re. Márpedig a dátum fontosságát tovább nyomatékosítja egy nyilvánvalóan Aquincumból elhurcolt oltár, amelynek töredékes dátumát SOPRONI S. ugyancsak június 1 l-re javasolta kiegészíteni, és amelyen a mindenképpen figyelemre méltó col(onia) spledidis(sima) Aq(uincensium) kifejezés olvasható, továbbá, hogy egy ugyancsak aquincumi feliratot 237. június 11-én nem Juppiter Teutanus a hanem a Pannoniában ugyancsak különleges jelentőségű Silvanus Magnus tiszteletére szenteltek. A rejtélyes dátum értelmezésére több kísérlet is született, azonban ezek egyike sem tűnik elfogadhatónak, amint azt SOPRONI S. mellett FITZ J. is megállapította. A dátum lehetséges értelmezése kétségkívül négy pilléren nyugszik: 1. Az időpont mind Carnuntumban, mind Aquincumban azonos volt, felülállt tehát a törzsi kereteken. 2. A kultusz helyszíne mindkét városban a római város territóriumán, de az I. PlSO által felismert leuga-határon feküdt, egy „mons sacer" tetején. 3. Az ünnep nem egyetlen istenalakhoz kapcsolódott kizárólagosan (I.o.m. T., I.o.m.K., Silvanus Magnus). 421

Next

/
Oldalképek
Tartalom