Gaál Attila (szerk.): Pannoniai kutatások: A Soproni Sándor emlékkonferencia előadásai - Bölcske, 1998. október 7. (Szekszárd, 1999)

Póczy Klára: Juppiter Optimus Maximus Teutanus Aquincumban

téglát, majd az első feliratos oltárköveket, amely utóbbin az I.O.M.T. felirat olvasható. További másfél évtized során még több azonos szövegű emlék került felszínre. 6 Az eredményeket Soproni Sándor foglalta össze; felismerte a Teutanus oltárok kapcsolatát az aquincumiakkal, s az volt a véleménye, hogy azokat építőanyagként úsztatták a Gellérthegyről Bölcskére. 7 Az első gellérthegyi oltárkövön, s több bölcskei feliraton szerepel az emlék felállításának dátuma, ami minden esetben június ll.-e. 8 Soproni ezért rámutatott az aquincumi Iuppiter-Teutanus szentélykörzet és a carnuntumi Iuppiter K. szentélykörzet kapcsolatára, hiszen ott is kizárólag ezt a napot tüntették fel az ottani ünnepségek dátumaként. Sőt azt is bizonyítani tudta, a datálható oltárkövek sorrendjéből következtetve, hogy évente mutattak be ezen a napon áldozatot mind az aquincumi, mind a carnuntumi szent helyen a helyi istenséggel azonosuló Iuppiter szentélye előtt. 9 Aquincum esetében adva volt a gellérthegyi eraviscus oppidum, továbbá az ásatásokkal igazolt védműveken belül egy oltárkő, amit a helyi kelta-római főistennek június 11.-én 10 a császár és az eraviscus civitas üdvéért T. Flavius Titianus augur, vagyis jóspap állított. Kézenfekvő volt tehát Soproni megállapítása, miszerint a carnuntumi Pfaffenberg szentélykörzetének megfelelő aquincumi szentélykörzetet a gellérthegyivel kell azonosítanunk. Ennek folytán Bölcskére is ennek, a keresztény időkben, II. Constantius alatt (vagyis 359 körül) már „pogány" kultuszhelynek minősült, felhagyott szentélykörzetnek a kőanyagát bontották és szállították el innen. Anélkül, hogy Soproni Sándor bármely tételét megkérdőjeleznénk, csupán „belső" aquincumi témaként, a terület topográfiájához teszünk megjegyzést a szóban forgó szentélykörzet helyéhez. Carnuntumban több éves ásatással W. Jobst felszínre hozott a Pfaffenbergen egy fallal kerített szentélykörzetet, amelyhez központi szentély, számos áldozati oltár, kultusszobrok és egy kis, lépcsősorokkal kiképzett „kultikus színház" tartozott. Itt kerültek elő a I.O.M.K. feliratú, fentebb leírt feliratos emlékek, amelyeket — elsősorban a carnuntumi legiótábor canabaejának vezetői —, illetve a város elöljárói emeltek. 11 Ugyanakkor Aquincumban a városi magisztrátus vezetői vannak többségben az oltárállítók között; duumvireknek, aediliseknek, quinquennalisoknak, néhány esetben sacerdosnak, vagyis tartományi főpapnak jutott az a megtisztelő feladat, hogy az év június 11.-én a 6 GAÁL - SZABÓ 1990, 127-130. 7 SOPRONI 1990, 134., 137. 8 CIL III. 10418. 9 SOPRONI 1990. 135. I0 ALFÖLDY 1960 48-49. véleménye szerint a jóspap neve Titanus lehetett. "JOBST 1992, 166., 164., 200,. ; 1977, 709.- Abb. 202

Next

/
Oldalképek
Tartalom