Wosinsky Mór: Karcolatok dán-és svédországi utamból (Szegzárd, 1888)

téri Stokbolinból ugyanazon vonattal, melyen én is jöttein. Kérdéseimre udvarias mosoly kíséretében beszélt ugyan valamit a katonatiszt, de vsak svéd nyelven, integetését azonban arra, magyaráztam, hogy földszinten van az ebédlő. Csodáltam azt, hogy mint tiszt nem beszél nuis nyelvet! Leballagtam tehát csendesen a földszinti részlte s ott egy a többinél nagyobb szobában ültem le. Soká várakoztam ez étteremben, ha ugyan az volt, de vendéglösnéin nem mutatta többé magáit s nem is látszott reggeli készítésével foglalkozni, mert ismét síri esend uralkodott az egész házban. Végre, miután láttam, hogy ugy is hasztalan várakozásom s ép oly hiába való a beszédem, — faképnél hagytam az egész fa alkotmányt s sétálással töltöttem az időt, mért a hajó-állomási picziny lakás is zárva volt. Midőn meguntam a járkálást is, elővettem egy könyvet s a zsilip tetején olvasgattam, mig csak a közeledő hajónak búgásszerü mély hangú fütty-jelzését hallottam. Magasan nyulott ki a közeledő fehér hajó a szűk csatornából, melyben valóságos óriásnak látszott s csodáltam, hogy hogyan fér el ily kis területen. De be is tölti egészen a csatornát, ugy, hogy az állomási magas partokról minden hid vagy deszka nélkül lép az ember a hajóba. Végre tehát a 4 órai hosszú és unalmas várakozás mégis meghozta örvendetes gyümölcsét, ha mindjárt nem is volt türelmein valami példás.