Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)

PÁRIZS ELŐTT ÉS UTÁN

még botladozó fiú a Váci úti munkásotthonba, ők ismertetik meg ve­le a fővárost, alulnézetben. A középiskola negyedik osztályát a Munkácsy Mihály utcai gim­náziumban végzi, majd az Izabella utcai kereskedelmibe iratkozik át, a latin nyelvvel támadt nehézségei miatt. Tizenhatodik életévét az őszirózsás napokban tölti be, ekkortól kezdve nézi felelősséggel a múltját. „Otthonos virágaim voltak az őszirózsák - emlékezik vissza ötven év múlva. Mihelyt elöntötték a kerteket és kirakatokat, illattalan illa­tukban a magam kis megünneplésének közeledtét szimatoltam; ott­hon az öregek emlékezgetését, rám irányuló mosolyait hozták, ide­genben a hazai csomagot. Azon a napon Budapest is tele volt velük, koszorúba, gyászcsokor­ba kötve. Ez egyszer nem halottak fölé, nem sírokra kerültek. Kato­nasapkákra, zászlók gombjára, fegyverek csövébe, lovak kantárára. Egy ország a temetőket rabolta és tagadta meg. Mintha földből lépett volna elő." 2 Győz a polgári forradalom. A felforrósodott történelem tömege­ket sodor magával. Sok társával együtt Illyés is lelkesedik. Ott van a Károlyi Mihályt üdvözlők sokaságában, eljár a Gallilei-kör előadá­saira, látja a májusi fölvonulás díszleteit, hallgatja Kún Béla szónok­lását, belesodródik a szolnoki csata eseményeibe; röpiratot terjeszt, előadást tart, elítélt forradalmár kiszabadításában segédkezik. 3 Nem tud nyugodni, soha nem is tudott, ha úgy érezte, hogy valakivel igaz­ságtalanság történt, de ha az igazságtalanság tömegméretűvé vált, ak­kor a „lázadásig boldogtalan" volt, ha szóvá nem tehette. Barátaival: Lusztiggal, Szegivei, Normái Ernővel és a többiekkel, akik soha nem volt verssel, regénnyel vagy tanulmánnyal készültek a világ elé lépni, sokat beszélgettek irodalomról, művészetről, a művészek sze­repvállalásáról. Egyik alkalommal arról tanakodtak, hogyan lehetne a „tömegek tudatiba" gyúrni: bízzanak a jövőben. Másnap, a tanítási órák alatt, titokban megszületett az első olyan vers, amely nyilvánosságot ka­pott, megjelent a Népszavá-ban, névtelenül, aláírás nélkül. A kinyomtatott vers első olvasása a szerzőt ugyancsak felzaklatta. Visszaemlékezése szerint Lusztig Imre állt mellette. Alig bírta ki, hogy el ne árulja barátjának, hogy kinek a művét látja a még „élő csil­logású papíron". Lusztig helyeslően bólintott a versre, de Illyés a szerzőségről tovább hallgatott, egész együttlétük alatt szédelgett, hogy kiadja-e „az egyre gyanúsabbnak érzett büszkélkednivalót".

Next

/
Oldalképek
Tartalom