Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

József nyugalmazott altábornagy, országgyűlési képviselő, a Front­harcosok elnöke is eljött. Az ünnepség után a zászlóanya tiszteletére díszebéd volt. * Az 1938-ik évi november hó 23-án d. u. 5 órakor a város­háza küzgyűlési termében tartotta alakuló ülését a Légoltalmi Liga pécsi kerületéhez tartozó helyi csoport. Színtiszta hazafias érzésének adott kifejezést a város közönsége akkor is, amikor a HONSZ és a Frontharcos Szövetség itteni csoport­jával karöltve, az 1939-ik évi október hó 29-én, a Béla király-téren Országzászlót avatott. Az avatásra lejött dr Cselényi Pál kormány­főtanácsos, országgyűlési képviselő, az Ereklyés Országzászló Nagybizottságának a társelnöke, aki költői szépségű, tüzes hazafi­ságtól átitatott ünnepi beszédet mondott. Az Országzászlót Konrád Sándor szekszárdi szobrászművész készítette. * A felsorolt egyesületeken kívül, az I. fejezetben már meg­említetlek szintén fokozott mértékben tettek eleget hazafias köte­lességüknek, az egyházak keretén belül pedig részben a hitélet elmélyítése, részben karitatív célokból különféle egyesületek alakul­tak és teljesítik ma is hivatásukat. Az egyesületek közül dicséretet érdemel a hosszú évtizedek óta fennálló Szekszárdi Önkéntes Tornász- és Tüzoltóegyesület, amely — id. Szeghy Sándor szekszárdi gyógyszerész elnöklete alatt — minden egyes alkalommal lelkesen teljesíti hivatását. * * A világháború után a szociális feladatok egyre nagyobb mér­tékben jelentkeztek. A kérdések megoldásában a hatóságnak a Szociális Missziótársulat Szekszárdi Szervezete, a Egyesült Szek­szárd-Tolnamegyei Nőegylet, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövet­ségének Szekszárdi Csoportja és a helybeli felekezetek nőegyletei segédkezetk, Az egyesületi jótékonysági tevékenységnek azonban az elisme-

Next

/
Oldalképek
Tartalom