Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

A kivégzés után a többi letartóztatott közül 26 felkelőt sorbaállítottak és erős katonai fedezet mellett előbb Dombóvárra, majd onnét Szekszárdra kísérték őket. A vérszomjas terrorcsapatok további kivégzéseket is követeltek, azonban azokra nem került a sor, mert Budapestről határozott tilalom érkezett, amelyet megszegni már nem mertek. Közben egy repülőgép is keringett a község felett, mely állítólag szintén azt hozta hírül, hogy minden további kivégzés tilos. A község a kivégzések helyén, az akkori járásbírósági, — most a polgári iskolai épület falába egy emléktáblát állíttatott és arra a következő felírást vésette : „Ezen emléktábla az 1919 május 31-i tamási ellenforradalomban elesett Kéri József Kiss A. József M. Molnár János Schiszler János és a július 1-én kivégzett Berta Pál Hőrich Imre Madarász József ellenforradalmárok emlékét Őrzi, kik a Vörös rémuralom elleni harcokban vértanúi lettek a keresztény nemzeti MAGYARORSZÁGNAK." • III. FEJEZET. 1. RÉSZ. A vörös veszedelem után mindenki érezte, hogy a muhipusztai tatárdúlás és a mohácsi vész óta soha sem állt a nemzet oly közel a sírhoz, mint a kommunizmus rémuralma alatt. Bár a város lakói még a terror idején hallották, hogy a sok sebből vérző nemzet szíve a mérhetetlen csapások ellenére is Szegeden dobog és hogy annak ütőerén a Novara legendás hőse, nagybányai Horthy Miklós fővezér tartja a kezét, — bár a polgárság mindent