Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

A hazafias eszméket ápoló honvédegyletek bizonyították, hogy a bajtársi szeretet melegét a bitófák árnyéka sem tudta lehűteni, hanem annak szent tüze az elnyomatás alatt még jobban eggyé forrasztotta a magyar népet. A Világos után hosszú, keserves évekre elnémított nemzet rabságában is oly méltóságteljes és hatalmas volt, hogy az önkénynek hozzá simulnia és vele kibékülnie kellett. A kiegyezés után az 1871-ik évi XVIII. tc. a községeket rendezte, amelynek folytán Szekszárdon a választást az 1873-ik évi február hó 4-én kezdték meg. Az első bírói székbe Stann Jakabot, a második bíróiba Preimajer Józsefet ültették, mig a tanácsbeliek Frei Ignác, Szűcs Ferenc, Babos János, Eszterbauer Lőrinc, Ranga István és Zsigmond János lettek. A másnap folytatólag tartott gyűlésen Koharits Lajost adószedőnek, Ferger Jánost ellenőrnek, dr Thodorovits Lajost orvosnak, Föglein Jánost hegybírónak, Elmann Miklóst pedig ügyésznek választották meg. A nevezettekkel indult el tulajdonképpen az a községi élet és abban az a céltudatos munka, amely Szekszárdot gazdaságilag megalapozni és kulturális irányban fejleszteni igyekezett. Hogy ez mily mértékben sikerült, az az alábbiakból olvasható. 6. RÉSZ. A gazdasági irányban folytatott munka itteni nagysága a maga teljességében csak akkor látszik, ha az olvasó elé tárulnak mindazok az akadályok, amelyek az anyagi jólét előmozdítására vagy sorvasztólag hatottak, vagy egyszerűen lehetetlenné tették azt. A gátló körülményeket vizsgálván, meg kell állapítani, hogy a nagyközség gazdasági megerősödésének egyik fő baja a forgalomból való kiesés volt. Addig, amíg a gőzhajó és vasút a szállítás lebonyolítása céljából rendelkezésre nem álltak, Szekszárd történelmi múltjánál és gyors fejlődésénél fogva a vármegye délkeleti sarkában gazdaságilag is vezető szerepet vitt.