Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

pribékjei elöl Pécsre menekült, de elfogták és Pestre vitték. A szer­viták kolostorába zárták, ahol egyesek szerint rövidesen meghalt, mások szerint pedig kivégezték. Fejős János volt aljegyzőnek, majd bírónak szintén szöknie kellett. Borovszky László 43 éves szekszárdi gyógyszerészt az 1850-ik év január havában több havi várfogságra ítélték* A horvátok által elhurcolt Antal János főjegyző visszatért ugyan Szekszárdra, azonban a fogság alatt szerzett súlyos beteg­ségébe pár nap múlva belehalt. Kérlelhetetlen szigorral megkezdődtek az internálások is és többek között Ujfalussy Imrét, a későbbi ügyvédet szintén letar­tóztatták és elszállították. Minden elfogottról külön lapot fektettek fel, amely az általános adatokon kívül a „komprornittálás* okát, továbbá az internálás kezdetét és az esetleges elbocsájtásnak az idejét tartalmazta. Ujfalussy Imre mint honvédszázados küzdött a szabadságharc­ban és a világosi fegyverletételnél is ott volt. Nála a „kompro­mittálás" okául a következők voltak bejegyezve: „Ehemaliger Honved — erscheint in dem Verzeichnisse derjenigen, welche von Kossuth als verläszlich zuerkannt werden. Ein ausgezeichneter Rede­rer und eifriger Beförderer der Rebellen Partei." (Egykori honvéd, — fel volt véve azoknak a névjegyzékében, akiket Kossuth meg­bízhatóknak nyilvánított. Kiváló szónok és buzgó harcosa a lázadók pártjának.) Miután Antal János főjegyzőt a horvátok elhurcolták, Mehrwerth Ignác aljegyző pedig a honvédtáborba menekült, a jegyzői állá­sok betöltetlenek voltak. Az 1849-ik évi szeptember hó elején Forster Károly megyefőnök Németh Mihályt főjegyzővé, Cziráki Józsefet pedig aljegyzővé nevezte ki. * A m. kir. Hadilevéltárban található a szabadságharcban való rész­vétel miatt elítélt foglyoknak a névsora. Az 1636-ik tétel alatt Perczel Mór tábornok, 40 éves bonyhádi birtokos, az 1637-ik tételnél pedig Perczel Miklós ezredes, 45 éves képviselő van felvéve. Mindkét szabadsághőst mint Tőrök­országba menekültet, Pesten 185!. évi szeptember hó 23-án — „in effigie" — kötél általi halálra ítélték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom