Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

A határozat alapján épült fel az 1842-ik évben a ma is kórházul szolgáló emeletes épületnek a kápolna melletti szárnya. A megyei határozatban említett íáncvigalmakat meg is tartották, melyre 2 forint díj ellenében, számozott jeggyel lehetett belépni. Nagy szociális érzésről tanúskodik az idézett megyei határozat, amely a kórház mellett a kisdedóvás ügyét is szívén viselte. Természetesen abban az időben is — akárcsak ma — a „Szép — >Nem" az ügy sikerét nagymértékben elősegítette. Ezzel a felkészültséggel teljesítette hivatását a kórház az 1848-as szabadságharcig, amely alatt és amelynek a bukása után a szenvedő emberiség érdekeit mindig elismerésre méltóan szolgáló intézmény újból nagy válságon ment keresztül. A templomon kivül a város fejlődése szempontjából a vármegye székházának az építése, illetve ennek egyes mozzanatai véstek Szekszárd történelmébe kitörölhetetlen lapokat. A székhely áthelyezése után a székházépítés is lassan megindult. Hogy az Ő Felsége által kikötött feltételek betartása mellett melyik esztendőben készült el az földszintes kivitelben, biztos adat nincs. Garay János „Szegzárd" című értekezésében az épületre vonatkozóan azt írta, hogy „A megye széke 1783-ban haza tér belé Simontornyáról." Az 1786-ik évben már állt a székház. Ezt bizonyítja a helytartó tanács ezen évi augusztus hó 13-án kelt átirata, amelyben kérdést intézett a vármegyéhez, hogy a székház padlásán nem lehetne-e 2.000 mérő zabot elhelyezni.* Az 1794-ik évi augusztus hó 7-iki tűzvész a vármegyét is keményen sújtotta, székháza teljesen leégett. A tűz pusztítása után nagy fáradsággal a leégett épületet rendbehozták, uj tervek szerint azonban csak az 1808-ik évben kezdték meg a székház további építését. * II. József a török elleni háború élelmezését egyedül Magyarországra akarta hárítani. Ezért és a vele szemben fennállott ellenszenv folytán a vármegye az átiratra tagadó választ adott.