Szakály Ferenc: Ami Tolna vármegye középkori okleveleiből megmaradt 1314-1525 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1998)

Amit a középkori Tolna vármegyéről tudni lehet

ún. nyíltlevélből (patens) alkothatunk — fogalmat. A vármegyei kiadványok — következésképp a testülethez intézett megkeresések — túlnyomó többsége hatalmaskodási ügy (actus potenciarii) kapcsán keletkezett; birtokfoglalások, erőszakos jobbágyköltöztetés, a törvényes jobbágytávozás megakadályozása, gyilkosság, károkozás stb. felderítésére irányuló eljárásról számol be. A hatalmaskodások kivizsgálására jobbára a tett helyszínén, illetve annak szűkebb-tágabb környékén került sor, a Jagelló-korban azonban szokásba jött az érintett falvak bíráinak felrendelése a vármegyei törvényszékre, s általában is az ott elvégzett tanúságszedés, tájékozódás. (A 16. századi oklevelek tanúsága szerint mintegy az eljárások 1/3-a történt a sedrián.) Az Anjou-korban azonban még nem a hatalmaskodások kivizsgálása, hanem a vármegye mint hiteleshely előtt megejtett tiltás-tiltakozás és a vármegye mint hatóság által — rendszerint úgyszintén a helyszínen foganatosított — tiltás (prohibitio) és tiltakozás (protestatio) volt a leggyakoribb. A vármegyét később is használták hasonló célokra és feladatokra, ám részesedésük a megisztrátus előtt forgott ügyek között látványosan visszaesett; a továbbra is gyakori hiteleshelyi jellegű kiadványok (átiratok, végrendeletről, birtokfelosztásról tett eskünél és földesúri intézkedésnél való közhitelű tanúskodás), a birtokjogok „karbantartásával" kapcsolatos egyéb eljárások, az úriszékek felett gyakorolt jogfelügyelet stb. részesedési szintjére zuhant vissza. A vármegyei tevékenység egyetlen viszonylag pontosan mérhető eleme, hogy a testület az előtte tett tiltás/tiltakozás, illetve az általa elvégzett vizsgálat után hány nappal bocsátotta ki oklevelét. 108, erre alkalmas darab vizsgálata alapján úgy találtuk, hogy a vármegyei jelentés vagy pátens kibocsátása jócskán a mai közigazgatási gyakorlatban bevett harmincnapos válaszadási határidőn belül maradt. (A sedrián eszközölt jogi aktusokról még aznap kiállították az oklevelet.) Anyagunkban egyetlen, a vármegyére diszkreditáló, fentebb már említett adatot találunk, ugyanakkor van adatunk alispánok bántalmazásáról (egyik familiáriásuk megöléséről) és a szolgabírákon esett sérelmekről is. A vármegyei ítélkezésről ránk maradt viszonylag kevés adat arról tanúskodik, hogy — főleg a magasabb társadalmi státuszuak — többnyire nem vették egészen komolyan a testület ítélkezési jogát. Ha az ügy számukra kedvezőtlenül alakult, könnyűszerrel ki tudták eszközölni, hogy a pert elvonják a vármegyétől és a királyi kúriába helyezzék át. A magisztrátusnak gyakran kellett tiltakoznia önmaga védelmében az ítélkezését ért jogtalan vádak ellen.