Szakály Ferenc: Ami Tolna vármegye középkori okleveleiből megmaradt 1314-1525 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1998)
Bevezetés - Amit a megyerendszerről tudni kell
ni testimonium ez folytatta le a vizsgálatot. (Ilyen esetben az eljárás lefolytatásáról a hiteleshely állított ki jelentést, a vármegye viszont saját nevében értesítette a megbízót arról, hogy kiküldötte milyen eredménnyel járt.) Bár eredendően a cégéres bűnösök kiirtására hozták létre azokat, az elébb említett funkciók egy —nagyobbik — részében a nádor vagy más, a király által kiküldött megbízottak által egy vagy több vármegye nemessége számára rendezett többnapos közgyűlések (generalis congregatio) is ellátták. Ezeken éppúgy lehetett panaszt, bevallást tenni a legkülönbözőbb ügyekben, ügyvédet vallani stb., mint a vármegye és — bizonyos kivételekkel — a hiteleshely előtt. Mivel a közgyűlés a helyi magisztrátus aktív közreműködését igényelte — ekkortájt a vármegyék közgyűlést még nem igen tartottak—úgy is mondhatnók: a közgyűlés a vármegyei sedria kibővített, nagyobb jogokkal felruházott, tekintélyesebb változatának tekinthető. Generalis congregatiokat az 1470-es évektől fogva csak elvétve rendeztek; nyilván a teendők egybeesése következtében vált feleslegessé, hogy országos főméltóságok vagy helyetteseik hónapokig tartó vidéki utazgatással olyan ügyekre vesztegessék idejüket, amelyeknek túlnyomó részét a vármegyék is bízvást elvégezhették. (Nyitott kérdés viszont, hogy a közgyűlések beszüntetése után a hivatalból üldözendő bűncselekmények megtorlása hogyan történt, hiszen láthattuk, a sedria e téren de facto nem helyettesítette.) E rendszer megalkotóinak szándékait aligha szükséges hosszasabban találgatni: a párhuzamosságok nyilvánvalóan a jogbiztonságot voltak hivatva szolgálni. Ha a panaszos részrehajlásra gyanakodott a vármegyénél, úgy — leszámítva a perindítást (bár tulajdonképpen minden tiltás és tiltakozás magában hordozta is perindítás lehetőségét, vont maga után, ha a megtámadott viszonttiltakozott) — hiteleshelyhez fordulhatott, s ha futotta rá, természetesen fellebbezhetett is a kúriai bíróságokhoz (főleg a personalis presentidhoz). (A vesztésre állók oly rendszerességgel helyeztették át pereiket felsőbb fórumokhoz, hogy a vármegyei eljárás abban a nagyság-tartományban is a legritkábban végződött végítélettel, amelyre a törvények szerint hatásköre amúgy kiterjedt.) A peres feleknek minden következmény nélkül jogában állott a perfolyamot megszakítani, és ügyüket az általuk egyenlő számban kijelölt döntnökök — ún. fogott bírák (probus vir), akik között éppenséggel jobbágy is lehetett — révén kiegyezni. 28 Hitünk szerint a Mohács előtti magyar jogrendszer a maga korában és szintjén meglehetős jogbiztonságot kínált az ország nemes — és talán nem nemes — lakossága számára. A feudalizmus korszakát persze nem ok nélkül nevezték az „ököljog" korának, s jóllehet az Európa legstabilabb és legjobban berendezett alakzatai közé
