Szakály Ferenc: Ami Tolna vármegye középkori okleveleiből megmaradt 1314-1525 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1998)

Bevezetés - Amit a megyerendszerről tudni kell

cirkáló bizottságokat küldtek ki a gonosztevők felkutatására.

24 Ezen feladatkörökből azonban a Mohács előtti időszakban — jóllehet már ekkor is volt szerepe az adószedésben és a hadállításban — a vármegye alig valamit birtokolt. A nemesi vármegye az adott területen élő nemesek közti pereskedés fóruma volt. A kihágások elkövetőinek megbüntetésében jelentéktelen szerepet játszott, minden valamire való hatalmaskodási ügy fellebbezés útján a vármegyei székről a királyi kúriába került. Mai kifejezéssel élve olyan „szolgáltatásokat" nyújtott, amelyek lehetővé tették az adott birtokviszonyok folyamatos számonés fenntartását, és megakadályozzák, hogy a birtokosok közti súrlódások, viszálykodások és összecsapások magukat a kereteket is kikezdhessék. A privilégiumokkal és magas összeköttetésekkel rendelkező hatalmasok ellen a vármegye persze éppúgy nem nyújtott védelmet, miként a későbbi korok törvényalkalmazási szervei sem, ám a legkisebb nemesnek is lehetővé tette, hogy sérelmét elérhető távolságon belül felpanaszolhassa és felszólamlásáról írásbeli igazolást kérjen. (A tiltakozás halogatása természetesen már ekkortájt is jogvesztéssel járhatott.) A vármegye-rendszer hatékonyságának megítélése lényegében azon áll vagy bukik, hogy az milyen jogszolgáltatási szervezetbe illeszkedett, pontosabban: hogy ez a szervezet mennyiben volt alkalmas azon társadalmi funkció gyakorlására, amelyeknek céljából létrehozták.

25 Sok tekintetben a vármegyéhez hasonló funkciókat láttak el azok a bencés, premontrei és keresztes konventek, székes- és társaskáptalanok, amelyek felsőbb hozzájárulással hiteleshelyként (olyan testületként, amelyeknek igazolásait mindenütt elfogadták) működtek.

26 Előttük éppúgy lehetett jogsérelem ellen tiltakozni, tiltást bejelenteni, megállapodni, ügyvédet vallani, nyugtátadni stb., mint a vármegyei magisztrátusok előtt. A működésbeli párhuzamosság azonban nemcsak a felek által kezdeményezett akciók lebonyolításában és írásba foglalásában, hanem az egész vizsgálati és bizonyítási rendszerben is kimutatható köztük. A királyi kúrián indított perek valóságtartalmának kifürkészésével vagy a hiteleshelyet, vagy a vármegyét, az esetek többségében: egyszerre mindkettőt — fontosabb ügyekben esetleg többet is — bízták meg a királyok és az arra feljogosított országos méltóságok (nádor, országbíró, területileg illetékes bán stb.). Sőt: sűrűn előfordult az is, hogy a helyszíni szemlét vagy tanúságszedést a hiteleshelyi és a vármegyei megbízott közösen végezte. Mivel az úgynevezett királyi emberek (homo regius) ugyanabból a szűk körből kerültek ki, mint a vármegyei tisztségviselők,

27 lényegében a hiteleshely és a vármegyei nemesség együttműködése valósult meg akkor is, ha a közhitelű tanú szerepét játszó konventi vagy káptala-