Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)

Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - Fazekasság - Tojásfestés

Fazekasság Nagyon elterjedt népi mesterség volt, hiszen a törékeny portékából töméntelenül sok fogyott. Áruikat igényelte paraszt és úr egyaránt. Nemcsak a konyhában, hanem a szobában is volt helye és feladata. A múlt század második felében a szaporodó kőedény- és porcelánüzemek, gyárak először a szobából szorították ki a cserépedényt, majd a fém főzőedények gyártása, a konyhai edény iránti igényt csökkentette néhány fajtára. Fazekasok százai hagyták el műhelyeiket, hogy a vasútnál, gyárakban keressék kenyerüket. A századforduló után már alig néhányan maradtak hűek ahhoz az iparághoz, amelynek mestereit négy névvel is jelölték. A lassan feledésbe merülő gerencsér szó az egész mesterségre vonatkozott, míg a fazekas, a tálas, a korsós szavak jelölték, hogy a mester elsődlegesen melyik edény készítésével foglalkozik. A sok központ és a több ezer fazekas közül viszonylag kevés helyen, kevés mester foglalkozott díszes, mázas edények készítésével. A századforduló után ezek közül csak néhányban folyt még a munka. A 20. század első felében indult generáció képviselői a második világháború után is folytatták munkájukat. (A két Tamás József, társult melléjük Tamás László, valamint Steig István.) Mellettük azonban szép számmal jelentkezett az ifjabb generáció, természetesen nem tőlük függetlenül, hisz többen tanítványaik voltak. (Pl. Steig István mellett tanulta a fazekas szakmát leánya Ágnes, valamint veje Jaszenovics Géza.) Tamás Józsefek és Steig István is a Budapesti Fazekas Szövetkezet tagja volt, így termékeiket a szövetkezeten keresztül értékesítették. Az 1960-as évek közepétől Csatáron működött egy kerámiaüzem, amelyben a ma dolgozó, középgenerációhoz tartozó fazekasok zöme tanult és dolgozott. {Csúcs Endre, Koroknainé Székely Zsuzsa, Biró Annamária, Teszler Ella, Grénus Julianna, Gajda István, stb.) Az első évben tipikus fazekasműhely jellegű volt az itteni munka. Csak kézi korongon dolgoztak huszan-huszonöten és fazekas fáskemencében égették a kerámiákat, meglehetősen kis tételben. Mindenki díszműáruval és virágcserép-készítéssel foglalkozott. A kerámiaüzem a rendszerváltás során átalakult, profilt váltott, így az ott dolgozó fazekasok zöme saját műhelyt volt kénytelen nyitni. A Tolna megyében dolgozó fazekasok munkáikban kötődnek a hagyományokhoz, de valamennyien megpróbálnak valami újat, sajátosat, csak rájuk jellemzőt hozni. Pl. Bíró Annamáriát a sárközi stílus mellett komolyan érdekelte és befolyásolta a barcasági fazekashagyomány. A Mezőtúrról Tolna megyébe telepedett V. Kozák Éva az 1990-es években a református úrasztali cserépedények felé fordult. Vagy gondolhatunk itt Csúcs Endre fekete edényes kísérleteire. A fazekasok egy részének (főleg a fiatalabbaknak) az érdeklődése a napi használati tárgyak készítése felé fordult ( Grénus Julianna, H erb szt Helga, Farkas Borbála, Hódosi Agnes, Rács Róbert, Magyari Péter). Tojásfestés A tojáshímzés szokása nem terjed ki egész Európára, inkább annak csak a keleti felében van meg, de ott sem mindenütt. A magyar nyelvterület egyes részein sem ismerik. Váralján az evangélikus németek csak az utóbbi évtizedekben vették át a velük élő református magyaroktól a tojásírás szokását. A Sárközben valamikor csak a bátai katolikusok körében volt szokás. A reformátusok csak festették. A legősibb díszítési mód a viaszos tojásírás. Ezzel a módszerrel készültek mind a majosi székely, mind a bátai, mind a váraljai tojások. Lényege az, hogy a méhviasszal megírt tojás