Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)
Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - Textil-, gyapjúfeldolgozás
20. században melles kötényt, melynek színe kék, fogása merev, és igen szép fényű. A köténynek szánt, megszőtt pamutos vásznat Tolnán vagy Szekszárdon a kékfestővel megfestették, majd otthon megvarrták. Ez után néhányszor maguk elé kötötték, hogy kissé megtörjön. Ha már nem volt olyan friss, akkor kimosták, félig megszáradva mángorolták. Sűrű kocsonyaszerű keményítőt főztek, közben 5 dkg kékítőt kevés vízben feloldottak, és a kihűlt keményítővel összekeverték. Ezzel egyenletesen bekenték a kötényt, ha megszáradt, ismét bekenték, ha szükséges volt, akár hét alkalommal is elvégezték ezt a műveletet. Amikor már szép volt a színe, tiszta, fehér keményítővel kenték be, és mángorolták. A kötényt száradása után, két-három tojásfehérjével óvatosan és egyenletesen bekenték. A tojásfehérjét nagyon gondosan kellett szétválasztani, nehogy egy csöpp sárgája is belekerüljön, mert foltos lett volna tőle. E kezelés után gyorsan száradt, majd újra, harmadszor is mángorolták. A kékítős keményítővel és a tojásfehérjével való kezelés a köténynek mindig csak a színén történt. A 20. században a két világháborút követő anyaghiány, a népviselet gyors változása, a kivetkőzés csökkentette a kékfestő iránti keresletet, előtérbe kerültek az olcsóbb, városias kartonok. A kékfestő műhelyek száma is megcsappant. A 20. század közepére hat műhely maradt megyénkben. Közülük a tolnai 1811-től folyamatosan működött, Kintner András alapította. A műhelyt a Preller családtól 1948-ban vette át Nagy József. P 'relier József ' 1958ban halt meg 73 éves korában. Négy kupával dolgoztak, az egyikben brómíndigóban melegen festett, a készáru hatása indantrénszerű. Mángorlóját 1959-ben kicserélte, a régi lóhajtású volt. Az új villanyhajtású mángorlót a bonyhádi Deckert-műhelyből vette. Vásárra az 1930-as években Hajós (koszorús kötény), Miske, Fájsz, Bátaszék, Szekszárd (vászonáru), Decs, Zomba, Nagydorog (vászonáru), Paks, Dunaszentgyörgy, Kölesd, Gyönk, Máza helységekbejártak, főleg a fehér mintás ruhaanyagok és kötényáru volt kelendő. Bogyiszlóról az asszonyok bejártak a műhelybe sárga-zöld mintás anyagokért. A másik évszázados múltra visszatekintő műhely a dunaföldvári Velis családé, akik 1836-ban telepedtek le itt. A család a mai napig itt dolgozik, házassági kapcsolatba kerültek a híres monori Gál kékfestőcsaláddal, így honosodott meg a Duna mellett a keresett, modern indantrén festési eljárás. Vásárlói körzetük kiterjedt a Duna bal partjára is. Kalocsa környékén a színes virágú anyagok voltak használatban, ragaszkodtak a koszorús kötényhez. Termékeik többsége fehér virágú volt. A bonyhádi Deckert műhelyt 1901-ben nyitotta meg Deckert Henrik, kinek nagyapja 1871 -tői Tevelen dolgozott kékfestőként. A műhely érdekessége volt a kendőfényező, mely ma a pápai Kékfestő Múzeumban látható. A puha, fényes kendő a Völgységben terjedt el, főleg a német lutheránus falvakban, mint Majos, Mucsfa, Izmény, Hidas, de valószínűleg Kakasd, Várasd, Tevel, Nagydorog község katolikus lakói is hordták, elsősorban az idősebbek. A fejkendők rőfösek, 5/4 rőfösek voltak, kalikóra festve, „Indich-Tuch"-nak nevezték. Indigófestés után berzsenyefa főzetben pácolták, attól kapott vörös színt. Olajtarkázással adtak a fényezett kendőnek szegélyt, a belső mezőt beközepelték. Főleg zöld mintát nyomtak rá, vagy apró fehér virágot. A kendőfényező az 1910-es évekig volt használatban. A szekszárdi Lakos-féle műhely 1919-ben nyílt, Nitschner Antal műhelyének helyén, Nitschner nagyapja is kékfestő volt. Két kupával dolgozott Lakos Lajos, aki a szakmát Tiszafüreden tanulta 1896 és 1900 között, majd az ország számos pontján dolgozva vetődött Szekszárdra. Máramarostól Mosonmagyaróvárig szinte az egész országot bejárva, jeles mestereknél ismereteket szerezve jutott el az „untervájzolásig", azaz tett kékfestővizsgát Székesfehérváron. Később külföldre kerülve eljutott Ausztriába, majd Münchenbe is. Müncheni tanulmányútjáról 1910-ben Oszpolikné tolnai műhelyébe került. Majd munkát vállalt Preller József megyeszerte ismert tolnai kékfestőnél, innen került Szekszárdra. 1924-ig főleg „váltót" festett, és csak utána kezdett vásározni. Dunaszekcsőre, Véméndre, Gyönkre, Zombára, Paksra, Tolnára, Decsre járt vásárra. A legjobb a szekszárdi és a decsi vásár volt,
