Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)

Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - Vázlatos áttekintés Tolna megye kézművesiparáról - Élelmiszeripar (molnárság, sütő mesterségek)

keztek, amely szükségleteit már nem házilag elégítette ki. Tolna megyében egyedül Bonyhádon tudunk a pékek céhéről, melyet a molnárokkal közösen 1829-ben hoztak létre. A budai pékcéhnek azonban voltak megyénkből is tagjai: Dunaföldvárról 1697-ból, Tolnáról 1791-ból, Paksról 1795-ból, Simontornyáról 1824-ból ismerünk tagokat. A céhek szigorúan őrködtek azon, hogy a városokban csak annyi pékmester működhessen, amennyit a szükségletek ellátása megkövetel, vagyis ahányan jövedelmezően űzhetik foglalkozásukat. Tolna megyében az 1828. évi gazdasági összeírás idején 18 sütőmester dolgozott tíz helyen. (Bonyhád 4, Szekszárd 3, Dunaföldvár 2, Hőgyész 2, Paks 2, Gyönk, Ireg, Kölesd, Némedi és Simontornya 1) Általában a mezővárosokban tudtak megélni, számuk állandóan változott. Egy másik forrásból tudjuk, hogy 1785-86-ban Tolnán három pékmester is élt, kik péksüteményeiket helyben árusították, vásárokra egyik sem járt. 1828-ban egyetlenegy péket sem írtak össze e településen. A kenyérsütés háztartáson belüli gyakorlata fokozatosan teret veszített, illetve bérsütés formájában a pékek látták el. A bérsütésnél a kenyértészta elkészítését, kiszakítását a gazdaasszonyok otthon végezték, a pék csak a sütést vállalta. 1872 után megnőtt a sütő iparosok száma a mezővárosokban, de kezdett terjedni a nagyobb községekben is. 1873-ban Tolna megyében már 40 péket írtak össze. Pl. Dunaföldváron hatot, Szekszárdon ötöt, Bonyhádon négyet, Tolnán és Pakson hármat-hármat, Tamásiban, Gyönkön és Hőgyészen pedig kettőtkettőt, de kisebb helyeken is volt egy-egy sütő mester: pl. Cikón, Szálkán, Tevelen stb. 1929-ben már 126 a Tolna megyei pékek száma. A falusi lakosság többsége csak az 1950-es évektől vásárolt péküzemekben sütött kenyeret. A sütőiparosok között különös hírnévre tettek szert a mézeskalácsosok, akik az édességek specialistái voltak. A budai mézeskalácsos céh vonzáskörzetébe több Tolna megyei település is tartozott, 1719-1858 között pl. Dunaföldvár, Simontornya, Pincehely, Paks, Tolna, Szekszárd, Bonyhád települések mézeskalácsosai tartoztak ide. Tolna megyében önálló mézeskalácsos céh nem volt. A mézesbábosok a vásárok, egyházi búcsújárőhelyek rendszeres látogatói voltak. Árusítottak ehető és dísztárgyaknak szánt, mintázott, később festett mézeskalácsokat, készítettek méhsert (márcot). Jelentős volt a bevételük a lépesméz melléktermékének, a méhviasznak a feldolgozásából, a húzott, öntött és mártott gyertyákból, a búcsújáróhelyeken hagyományos viaszofferekból egyaránt. A mintás mézeskalácsok készítéséhez használatos faragott formákat részben maguk a hazai mesterek állították elő, voltak kiváló faragók. A régi idők mézesbábos mestere kemény-, többnyire körtefából maga faragta az ún. ütőfákat. A negatív minták vésése nagy ügyességet és biztos látást kívánt, így valószínűleg nem minden mester volt készítője ütőfáinak. Az ütőfák apáról fiúra öröklődtek és a műhelyben olykor nagy számban halmozódtak fel generációk alkotásai. A minták igen változatosak, a régiek közt vannak vallásos tárgyúak is, melyek ugyancsak a bábosok által készített viaszofferek, a fogadalmi tárgyak formai rokonai. Az ütőfák témái szinte felsorolhatatlanok. Vannak köztük tárgyakat ábrázolók: olló, sarló, kard, puska, trombita stb. , állatok: ló, nyúl, kutya stb. , testrészek: szív, láb, kar, fejek stb., emberi alakok is: Kossuth Lajos, Napóleon, Sobri Jóska stb. A mézeskalács készítők között dinasztiák alakultak ki. A szekszárdi Petrits családnak már hatodik generációja süti a mézeskalácsot. A család ismert őse, Petrits János 1825-ben még Tolnán élt és kötélgyártással foglalkozott. Az ő fia, József, már mézeskalácsos lett. Gottfried, a következő nemzedékben folytatta apja mesterségét. Ő kísérletezte ki a Petritsféle mézest, közismert nevén a mézespuszedlit. Gottfried fiának adta tovább tudását. A fiú, József azonban nem elégedett meg ennyivel, Svájcban, Grácban, Pozsonyban, Bécsben tanult szülei támogatásával. Budapesten is dolgozott. Szekszárdon 1898-ban alapította meg üzemét. Józsefnek (1873-1937), a mézeskalácsos, viaszöntő és cukorkakészítő mesternek