Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)
Engel Pál: Ozorai Pipo
állandóan szolgálatában találunk. Vagyonára és származására nézve semmiben sem különbözött az előbbi csoport legelőkelőbb tagjaitól: a Gutkeled-nemzetségből eredt, családja Kisvárda és néhány más környező falu földesura volt, Miklós nevű testvére pedig Borbála királyné udvarához tartozott, ahol még Pipo életében a verőcei ispánságig, majd a királynéi lovászmesterségig vitte.(165) Pelbárt maga nem viselt hivatalt, viszont feltehetőleg végigkűzdötte urának valamennyi hadjáratát, így például az utolsó években ott volt mellette Csehországban (1421) és kétszer Havasalföldön (1423,1426)(166). Ilyen belső familiáris lehetett a baranyai Bólyi Mihály is, akinek fennmaradt perhalasztásaiból tudjuk, hogy 1419-ben Havasalföldön, 1420-ban Csehországban és a törökök ellen, 1423-ban ismét Havasaiföldön vitézkedett Pipo zászlaja alatt (167) Pipo név szerint ismert csatlósai közül meglehetősen nehéz kiválogatnunk azokat, akik ebbe a csoportba sorolhatók, és csupán csak annyi valószínű, hogy az ismertebb, módosabb birtokos családok tagjait közéjük kell számítanunk. Természeresen akadhattak köztük tisztségviselők is, hiszen Pipo várnagyai és officialisai közül alig ismerünk egyet-kettőt, többségük azonban minden bizonnyal a kíséret funkció nélküli tagja volt. Az említetteken kívül ilyennek vehetők: a főúri Batthyány család egyik őse, Battyáni László (1414)(168), a Pozsony megyei Gutkeled-ivadék Bősi Ördög István (1424)(169), Csapi Pál alispán testvére, Miklós (1413, 1415X170), Darói Majos László (1424X171), Himfi Benedek (1405)(172), Vingárti Geréb László - a Kacsics-nemzetség sarja - és Gerendi Miklós a Tyúkod-nemből, mindketten erdélyiek (1418)(173), Gimesi Forgács György (1417), aki hamarosan Zsigmond udvari lovagja lett(174), a Tolna megyei Györkönyi Dezső fia István (1417)(175), a szintén Gutkeled-nembeli Rozsályi Kun Jakab és Miklós (1423X176), Szántói Botka István Zalából (1413)(177), Szentgyörgyi Vince László (1412)(178), a csongrádi Szeri Sandrinfi Márton és István, a Bárkalánnemzetség sarjai (1423, 1426)(179), Tamásfalvi György, a kalotaszegi Mikola-rokonság tagja(180), és a székely eredetű Tuzsoni Bolgár Miklós (1418), valamint a fia, István (1424,1426)(181). A számba vetteken kívül még vagy három tucat familiáris nevét ismerjük, ők - amennyire egyáltalán sejteni lehet - Tolna, Fejér és Baranya megyei kisnemesi famíliák tagjai voltak. Hogy milyen szerepet töltöttek be Pipo famíliájában, nem tudhatjuk.(182) Bizonyos, hogy Pipo bandériumának magvát familiárisainak hada alkotta. Hihető az is, hogy a harcba mindegyikük magával vitte a saját - persze szerényebb kíséretét, ez azonban már olyan alacsony állású személyekből állhatott hogy forrásainkban alig maradt róluk említés is. Mindenesetre közéjük tartozott az a Szomolyai Imre, valószínűleg Borsod megyei kuriális nemes, aki 1421-ben urával, Solymosi Lászlóval, Pipo jász alispánjával küzdött a husziták ellen, és ezért szerény birtokadományban részesült(183) Nem lehetetlen, hogy a Pipo csatlósaiként itt-ott emlegetett kisnemesek voltaképpen vezető emberei familiárisai voltak. A familiárisokon kívül voltak olyan népelemek is Pipo tartományában, akiknek kötelessége volt háború idején hadba szállni. A lugosi, karánsebesi és a többi vlach kerület hadakozó szabadjai, a kenézek voltak ezek, és noha valószínű, hogy harcértékük viszonylag csekély volt, a számuk nem volt jelentéktelen. 1430 körül egyedül Miháld várához 294, Halmás várhoz 223 és Hlyedhez 126 kenéz tartozott szolgálni(184), úgyhogy a kerületek összesen legalább 1000-1500 harcost voltak képesek kiállítani.
