Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)
Engel Pál: Ozorai Pipo
A familiárisok díjazásáról nincsenek információink. Valószínű, hogy többségüket, legalábbis békeidőben, a Pipo kezelésében levő királyi uradalmak tartották el, fegyverzetükről és öltözékükről pedig alkalmasint maguk gondoskodtak. A fő kérdés inkább az, hogy uruktól kaptak-e rendszeres zsoldot hadba vonulásuk esetén, vagy pedig szolgálatuk önmagában hordozta jutalmát. A jelek szerint igen, de biztosat állítani egyelőre nem lehet Pipót szolgálni abban az esetben is kifizetődő volt ha - az úri eltartáson felül közvetlen díjazás nem járt érte. Nyereség volt maga a presztízs és hatalom, melyre ezúton az egyszerű nemes is szert tehetett Vajon ki ismerte volna meg Mecskei Imre nevét ha otthon marad néhány falunyi ormánsági birtokán? Pipo mellett viszont nemcsak Temes megye parancsolója lett belőle, hanem még hadúr is, legalább is annak érezhette magát, ha 1424-ben szörényi táborából mint „a jelen hadsereg kapitánya" szabályszerű pátenset bocsátott ki a székásiak hadmentessége tárgyában.(185) Majsai Lőrinc, aki igazán alulról kapaszkodott fel, Pipo tisztjeként nemcsak a haraklyáni uradalmat szerezte meg, hanem, úgy látszik, Egregy várát is, Haraklyánban pedig pálos kolostort alapított, amelynek számára a pápától mint „zarándi gróf eszközölt ki búcsút.(186) Nyilvánvaló, hogy szerzeményeit és öntudatát urának köszönhette. Az országnagyi szolgálatban elérhető előnyöknek se szeri, se száma nem volt. Bocskai Miklós érdekében például maga Pipo írt János pécsi püspöknek, hogy az ifjú öccsének juttasson egy kanonoki stallumot.(187) Akár kaptak zsoldot a familiárisok, akár nem, annyi nyilvánvaló, hogy száz csatlóssal és ezer román kenézzel nem lehetett eredményesen harcolni az oszmán birodalom ellen. Még akkor sem, ha - mint a legtöbb hadjáratkor - Pipo seregéhez más főúri és főpapi bandériumokat is kivezényeltek.(188) 1409 nyarán a király oly feltétellel kegyelmezett meg egyes kisnemeseknek hajdani hűtlenségükért, hogy megadott időben felfegyverkezve szolgálattételre jelentkeznek Ozorainál, és teljesítik, amit kívánni fog tőlük.(189) Ez alkalmi ötletnek kiváló lehetett, de a határvédelem gondját hosszabb távra nem oldotta meg. Kétségtelen, hogy időről-időre zsoldosokat is fel kellett fogadni, és így nagy jelentősége volt annak a körülménynek, hogy Pipo a temesi ispánsággal együtt a sójövedelmeket is igazgatta, tehát állandó és biztos pénzforrással rendelkezett. A két, korábban elvileg különböző jellegű funkciónak egy kézben való egyesítése Zsigmondnak egyik legszerencsésebb gondolata volt, ami ettől kezdve a déli határvédelem alapelvévé vált. Az 1430-as években a Tallóciak, később Hunyadi és Újlaki éppúgy a sókamarákból - és utóbb a déli megyék kamarahaszna-adójából - finanszírozták a török háborúk költségeit, mint ahogy elsőként Pipo tette. (189/a) A hadakozó nemes familiárisok intézménye a sóügyek igazgatására természetesen nem terjedt ki. Ehhez nem katonákra volt szükség, hanem írni és számolni tudó hivatalnokokra. Ezért ezen a területen csak elvétve találkozunk nemesekkel (190), sokkal inkább városi vagy mezővárosi polgárivadékokkal. Ilyen volt Tétényi András diák, aki kivételes karriert futott be: budai polgárból várúrrá, a nagybirtokos Kapy-család ősévé lett; és ilyenek voltak Zeleméri László és Zsadányi Tamás diákok is, akik utóbb középbirtokos nemesi famíliákba házasodtak be.(191) A sókamaraigazgatás volt az egyetlen terület ahol Pipo olaszokat is foglalkoztatott. Nevéből ítélve olasz volt az a Pero (Piero?), aki 1407-1412 között a tordai kamarát vezette, és közben átmenetileg Pipo saját birtokán, Sárvárott volt várnagy.(192) Olasz lehetett
