Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Feld István- Koppány Tibor: Az ozorai vár

A leírt formával rendelkező vár a magyarországi középkori várak köztudatban ismert képétől meglehetősen eltérő volt nemcsak alaprajzában, de tömegében sőt belső elrendezésében is. Megközelítése a déli árokban falazott pilléreken átvezető hídon történt, egy, a külső falba épített és ma már teljesen elpusztult kapun keresztül. A nyugati oldalon álló templommal is híd kötötte össze. A sarkain külső tornyokkal^) megépített várfal és a belső épület között széles falszoros alakult ki, amely alkalmas lehetett arra, hogy benne helyezzék el azokat a gazdasági és melléképületeket, amelyek a palota jellegű főépületben nem fértek el. Ezek meglétét azonban az eddigi ásatások még nem igazolták, így nem kizárt, hogy részben egy ismeretlen elővárban, gazdasági udvarban álltak. Maga a palota jellegű főépület megközelítően 35x35 méteres külső méretével, 17x17 méteres belső udvarával és az azon belül húzódó, átlagosan 1,80 méter széles pilléres folyosójával aligha vall várépületre, sokkal inkább a korabeli városi palotákra és azokon belül is inkább az itáliaiakra, semmint a magyarországiakra. A vár feltárt helyszínraj zaj óval fejlettebb formája annak az elrendezésnek, amelyeta 14. század második felétől Nagy Lajos, majd Zsigmond király által épített és ismert szabályos alaprajzú várak: Diósgyőr, Zólyom, Végles vagy Tata központi épületei képviselnek. Azoktól alaprajzával és legfőképpen abban tér el, hogy nem négysaroktornyos megoldású, tágas udvarát pedig mind a négy oldalon karcsú pilléreken nyugvó folyosó veszi körül. Erre a belső udvarra az épület nyugati oldalán nyíló kapun és az ezt követő kapualjon át lehetett bejutni. Az udvar közepén ismeretlen formájú kút állott. Az udvart övező épületszárnyak földszintjén egyszerűbb kiképzésű boltozott helyiségekben valószínűleg a főúri kíséret, a belső személyzet lakóhelyei, a konyha, gazdasági helyiségek lehettek. Az emelet lényegesen nagyobb belmagasságú, a feltárt csekély maradványok (zsaluhelyek, boltindítások) tanúsága szerint borda nélküli, fiókos dongaboltozatokkal fedett teremsora a főúri család lakóhelye lehetett, helyiségei között reprezentatív termekkel és az 1438-ban említett Szt Fülöp és Borbála kápolnával. A szabályos és feltétlenül itáliai hatást mutató alaprajz egyrészt az építtető Ozorai Pipo olasz származásával, főképpen azonban azzal magyarázható, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján feltételezhető módon tervező építészét a Pipo által Firenzéből Magyarországra hívott és itteni építkezéseit vezető Manetto Ammannatiniben lássuk, akiről az említett firenzei követjelentés feljegyezte, hogy 1426-ban Ozorán tartózkodott. (9) Az épület külső megjelenését, homlokzatait és részleteit vizsgálva, azokon már sokkal inkább a hazai, a 15. század első felére jellemző, internacionális késő-gótika stiláris hatása a döntő. A jelenlegi, barokká alakított déli főhomlokzaton középkori részlet nem maradt, ez a földszinti rézsüs fala és délkeleti sarka kivételével a 18. századi újjáépítésből származik. Középkori képére még közvetett utalással sem rendelkezünk. Eredeti bejárata oldala nyugat felől volt. Itt került elő középkori kapunyílása. Az abba illő, gazdagon tagozott kőkeretének darabjait barokk-kori pincefalakból bontották ki. A nagyjából két méter széles kapunyílás kocsival való behajtásra alkalmatlan volt, lóháton is csak a kapualjba lehetett volna bemenni rajta, a belső kapunyílásnak ugyanis a tengelyében állt az udvart övező folyosó délnyugati sarokpillé-