Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Engel Pál: Ozorai Pipo

Hogy ez a vagyon végül is mekkora volt, arról csak hozzávetőleges képet alkothatunk. Pipo magánlevéltárának csak egyes darabjai maradtak korunkra, és azok az adománylevelek, amelyeket ma ismerünk, csak egy részét jelentik annak, amit valójában kapott. Egyes szerzeményeiről csak véletlenül van tudomásunk, és bizonyára voltak olyan birtokai, amelyekre nézve nem maradt ránk híradás. Lehetséges például, hogy a temesi ispánsága alá tartozó várakból és birtokokból némelyeket nemcsak tisztségül, hanem örökbe is megkapott, de hogy így történt-e, valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. A kérdés azonban nem is nagyon fontos, hiszen annyi kétségtelen, hogy kivételes pozíciója mindvégig hivatali hatalmán, nem pedig „nagybirtokosi" státuszán alapult. A kettő egyébként sem választható szét igazán, hiszen Pipo mindenfajta minőségében elsősorban Zsigmond odaadó híve maradt egészen halála pillanatáig. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy vagyona nem volt rendkívüli. Nemcsak kormánytársai, Garai, Ciliéi vagy Stibor birtokszerzeményeihez nem mérhetők, hanem eltörpülnek még amellett is, amit például a vele egy időben felemelkedő Maróti János macsói bán szedett össze magának 1403-ban és az azt követő években. Hozzá mérve Pipót egyáltalán nem tekinthetjük kapzsinak, és csaknem bizonyos, hogy sokkal-sokkal többet szerezhetett volna, ha a vagyonszerzés áll törekvései középpontjában. Ő azonban a jelek szerint beérte azzal, amit a királyi kegy időrőlidőre juttatott neki. Magában véve jellemző, hogy már évek óta kormányozta a délkeleti megyéket mire sikerült túljutnia azon a vagyoni szinten, amelyen némelyik familiárisa, például Váradi Pelbárt vagy Bocskai Miklós állt, és csak 1409-től mondhatott legalább egy várat a sajátjának. Első szerzeménye a Tolna megyei Ozora és öt hozzá tartozó falu volt, melyeket mint láttuk, 1399-ben felesége kezével együtt nyert el Zsigmondtól. (200) Ezt tette meg székhelyévé, és a továbbiakban számos birtokot gyűjtött hozzá a környéken, úgyhogy halála idejére a megye legnagyobb földesurává lett 1402-ben egy örökös nélkül elhalt nemes faluját, Arcsát kapta meg, de ezt utóbb (1410) elajándékozta rokonainak, a Derecskéteknek. (201) Az 1403-as felkelés leverésekor Szokoly és Endréd lett a jutalma, amelyeket Zsigmond a királyi kápolna-ispánság javaiból szakított ki neki. (202) 1406 január 2-án részesült először számottevő adományban: a király a hűtlen Mesztegnyői Szerecsenektől elkobzott závodi (Tolna m.) uradalommal ajándékozta meg, amely a ma is meglévő Závod, Tevel, Kovácsi (Tevel része), Nagyvejke, Kisvejke, Mucsfa, (Muchifalua), Csókafő (Kisvejke és Mucsfa között), Kisapar (Aparhant része) és Kölesd falvakból, valamint további nyolc, azóta nyomtalanul eltűnt helységből állt.(203) Pár nappal később, 1406 január 10-én Dalmand (Tolna m.) és Somodor (Somogy m.) falvakra, és az előbbihez tartozó Somogy (elpusztult) és Marton (Martinca, Tamási határában) birtokokra, valamint Kövesd (Tolna m.) falura nyert adománylevelet Ezeket a felkelésben részes Újlaki-fivérek engedték át a királynak a rájuk rótt pénzbüntetés fej ében. (204) 1407 decemberében, a boszniai hadjárat után megkapta az elhunyt Berényi Hanckófi Mihály összes javait: a Temes megyei, ma is meglévő Berényt vámjával és kerületével (districtus) amely 19, jórészt románok lakta, azóta eltűnt falucskából állt, továbbá az egyelőre azonosíthatatlan Krassó megyei Baj és Szederjes birtokokat, az előbbit ugyancsak vámjával és „kerületével".(205) 1408 őszén Madaras (Bodrog, ma Bács-Kiskun m.) és „tartozékai" jutottak a kezére, szintén királyi adományképpen.(206) Talán ekko-