Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolarinak, ismertebb nevén Pipo Spanonak élete (Domenico Mellini)

das és a keresztények megosztottságának megszüntetéséről, amely csaknem 30 éve tartott, VI. Orbántól kezdve egészen addig: mivel bizonytalanság volt az igazi pápát illetően, mivel hol kettő, hol három volt egyszerre belőlük, és hogy Krisztusnak csak egy helytartója legyen, és a Szent Római Katolikus Egyháznak csak egy feje legyen a Földön, és a nagy Istent jámboran és szentül imádja minden hívő, miután a királyság és a császárság dolgait rendbe tette, és Magyarországon helyettesévé Spanot megtette, Itáliába jött, éspedig ez volt az első alkalom, hogy tanácskozzék János pápával, amint az meg is történt Lodiban az 1413. esztendőben, december havában. Ezután visszatérve Németországba az 1415. esztendő februárjában elment a konstanzi zsinatra, amely november 5. napján, vagyis a megváltónk és üdvözítőnk, Krisztus születésétől számított 1414. esztendőben kezdődött. Itt egészen július 15ig maradt; személyesen tizenhárom ülésen vett részt a tizenhétből, amiket addig tartottak, vagyis a harmadiktól kezdve. Ezután Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és Angliában járt, hogy meggyőzze a királyokat, egyezzenek bele XIII. Benedeknek a pápaságról való letételébe, és a neki járó engedelmesség megtagadásába, miután ez nem akart pápai méltóságáról lemondani, amelyhez makacsul ragaszkodott, és fenntartotta az egyházszakadást, erősen akadályozva a zsinat megtartását Mintegy húsz hónapot töltött el ezzel az utazással, ugyanis 1415. július 15én indult el Konstanzból, és azúr születése utáni 1417. esztendő március 3. napján tért vissza. Nem sokkal azután, hogy Zsigmond először Konstanzba ment, megérkezett oda Spano is, sok neves személy és jó lovasok kíséretében, hírnévvel és dicsőséggel övezve a török ellen vívott és megnyert csaták következtében. A császár azért hívta ide, mert néhány báró és nagyúr megpróbálta őt gyanúba keverni, mert irigykedtek rá, az idegenre, nagysága és a császártól kapott nagy hatalma miatt. De Zsigmond, valamiféle meggondolásból, amely olykor még a fejedelmekben is megvan, talán inkább úgy tett, mintha gyanút táplálna iránta, és ezzel akart kedvére tenni azoknak, akik rosszindulatú jelentést adtak Filippóról, vagy azoknak, akik úgy vélték, hogy túlságosan magasra emeli és bízik benne, mintsem hogy valóban ezt hitte. Ennek biztos jele volt, hogy mindenféle nagy tisztességgel fogadta, szeretetteljes és magasztaló szavakkal dicsérte, és tettekkel mindenkinek bebizonyította, hogy tökéletesen elégedett vele, és úgy véli, hogy kivételes hűséggel és igazságossággal kormányozta a királyságot, hogy bátran és legyőzhetetlen hősiességgel szállt szembe a barbárokkal és a törökökkel, bámulatos sikerrel diadalmaskodva fölöttük, majd visszaküldte Magyarországba, amikor ő először indult el Konstanzból, hogy majd visszatérjen; és olyan nagy becsben tartotta, hogy nem mert semmit tenni Spano tanácsa nélkül, akár a közös ügyek intézésében, akár magánérdekűben és azt óhajtotta, hogy minden döntésben és fontos ügyben részt vegyen. Ugyanis mikor a császár végre Németország határán, a Duna mentén volt, közel a magyar Tata várához és 40 mérföldre Sonától, és vele az összes keresztény fejedelem követe, megérkezett a rác despota néhány küldötte, hogy megmondják neki, ha rögtön nem kap segítséget uruk, akit a törökök megtámadtak, akkor a végső szükség arra fogja kényszeríteni, hogy kiegyezzék velük, elfoglalva az összes feltételt, amit a barbár és igen kegyetlen zsarnok szabott neki, vagy az ellenség nyomorúságos martalékává válik. Ez a hír annyira elszomorította Zsigmondot és úgy feldúlta lelkét, hogy tüstént, az ebéd befejeztével lóra ült, és elment a birodalom két választófejedelme, a mainzi és a kölni érsek, továbbá a veszprémi püspök, a bajor és a szász herceg, és a litván fejedelem kí-