Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolarinak, ismertebb nevén Pipo Spanonak élete (Domenico Mellini)

antidosa, quibus prefatum Piponem in armario nostrae specialis praerogatiuae gratiae gestarimus, etiam ad benefaciendum suis haeredibus, consanguineis et posteris non modica inclinatione inuitamur etc. És mindez néhány sorral lejjebb olvasható, mint ahol először a császár Matteo Scolari lovagot említve mondja: Fratrem Germanum Magnifia Piponis de Ozora, olim Comitis Themesuariensis, bonae memoriae, fidelis nostri sincere dilecti etc. Amiből világosan látszik, hogy ha Filippo szószegő lett volna, és ha Zsigmond megölette volna, a császár nem kívánta volna, hogy örök emlékezetére a kiváltságleveleiben olvasni lehessen róla, sem pedig, hogy irattárában fel legyen jegyezve ez a tanúbizonyság, amit ő maga adott erről a nagy férfiről, vagy hogy róla bármilyen tisztes említést tegyenek. Miután végre messzire űztük az álnokságot, amely sűrű ködként, valamint zárt és tömött felhőként a szemlélődök és ennek a férfiúnak a ragyogása közé ékelődött, és annyira elhomályosította, és akadályozta szép s fényes sugárzását és terjedését, hogy kevesen, vagy senki nem volt, aki észrevette volna, ahelyett, hogy az ellenkezőjének ne hitt volna, én pedig kimutattam az igazságot, most visszatérek korábbi feladatomhoz. Miután Filippo, mint mondottuk, legyőzte a velenceieket és visszatért Magyarországra, Marsilio és Pierbunoro igazságtalanul bevádolták és megrágalmazták Zsigmondnál, hogy pénzt kapott a velenceiektől, és hagyta magát tőlük megvesztegetni. Hozzátették, hogy ennek bizonyítéka, hogy nem kerítette hatalmába Padovát és Veronát, amint tehette volna, hacsak 10 nappal többet maradt volna Lombardiában, mivel a velenceiek ellen lázadók szívesen hatalmába adták volna ezeket. Minélfogva Filippo becsületében megbántottnak érezve magát, és mint az olyan ember, aki csak az egyedüli és igaz dicsőségre vágyik, nem tudva elviselni ennyi igazságtalanságot, és olyan haragra gyúlva, amely az állhatatosságot ösztönzi, megesküdött, hogy a következő tavasszal visszatér, és nem tíz, hanem húsz napig vagy egy hónapig fogja azon a vidéken tartani seregét, ahová nem jutott el és nem ütött tábort, nem félelemből, sem pedig azért, mert pénzen vagy máson megvásárolták, sem pedig azért mert megszegte urának tartozó hűségét, hanem azért, hogy ne ejtsen foltot ura hírnevén és ne ártson császári felségének. Véletlenül úgy tűnt ugyanis neki, elegendő volt megmutatni a velenceieknek (nem lévén talán megbízása sem, hogy tovább mehetett volna), hogy a császár maga is Itáliába készül jönni és útját az ő országukon át veszi, még ha nem is akarják. A maga mentségére és védelmére hozzátette, hogy nem kapta meg a megígért katonákat, felhozta a tél beálltát, és azt, hogy lehetett valami rejtett és titkos ok, amiért a császár nem akarta, hogy hadjárattal visszahelyezze állásukba Pierbrunorot és Marsiliot Ilyen érvekkel és hasonlókkal mentette ki magát Pippo, és hogy ne esküdjön hiába, és hitelüket ne veszítsék szavai, ismét Friuliba jött, és több mint egy hónapot maradt; és anélkül, hogy bármi nevezetes dolgot vitt volna véghez, visszatért Magyarországra. A velenceiek azonban jövetele előtt Carlo Malatestát választották meg vezérül, valamint kiűzték a városból, és a fontos helyekről a gyanús személyeket, hogy ne legyen zavargás a várt és nagyon félt magyarok érkezésekor: több erődítményt építettek, gondoskodtak jól felfegyverzett katonákról. Ezek után, mivel Zsigmond úgy találta, hogy a római császár tiszte, hogy kiváló gyógyírt találjon az igaz keresztény vallás megtartására, nemkülönben az eretnekség kiirtására, és őt illeti, hogy gondoskodjék az egyházszaka-